U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Bemutatkoznak a CMB Cargo UNI Győr Európa Kupa riválisai

2018.10.18. 23:08 | Európa Kupa

Október 24-én rajtolnak a női kosárlabda Európa Kupa 2018/2019-es alapszakaszának küzdelmei. Az idei évadban is cikksorozatban mutatjuk be a magyar érdekeltségű csoportok tagjait. Az első részben az F-csoporttal, a CMB Cargo UNI Győr riválisaival ismerkedhetünk meg.

 

 

A CMB Cargo UNI Győr a spanyol élvonal két meghatározó csapata, a Spar Citylift Girona és Lointek Gernika Bizkaia, illetve a portugál bajnok Clube União Sportiva alakulatával került egy négyesbe. A F-csoportban a legnagyobb favorit természetesen a Girona, amely gárda évek óta a Salamancával fut versenyt Spanyolországban. Az idei évadra megerősítették a keretüket, így reális esélyük van ténylegesen megszorongatni legerősebb hazai ellenfelüket. A nagy átalakításban a tavalyi alapcsapatból többen távoztak. A hazai magból Nicole Romeo és María Conde, illetve a légiósok közül Kristina Alminaite, Shante Evans, Magali Mendy és Astou Traore. Ebből a felsorolásból is kiderül, hogy mindössze Nuria Martínez, Roso Buch és Nadia Colhado maradt a korábbi kulcsjátékosaik közül.


A minőségi erősítéseik felsorolását mindenképpen Laia Palau nevével kell kezdeni. A rutinos irányító rögtön két évet írt alá. A szolgálataira nem csak a pályán számítanak. Azt várják, hogy besegítsen a klubnál folyó szakmai munkába is. A spanyol magot hivatott erősíteni a szintén világbajnoki bronzérmes Bea Sánchez, illetve a korosztályos válogatottakból ismert Helena Oma. Nagy fogás a légiósok között a montenegrói papírokkal rendelkező Shay Murphy, aki a Salamancában is szerepelt korábban. Sérülései ellenére egy extra képességű játékosról van szó. Belső posztokra pedig az évet ponterős teljesítményekkel kezdő Keisha Hampton és a csehek - profi karrierjében kicsit elakadó - centertehetsége Julia Reisingerova érkezett.

 


A Gernikának az elmúlt évadban nem sikerült a négybe jutnia Spanyolországban. Az idei évadra ezt tűzték ki elsődleges célul a baszk csapatnál. Erre olyan tapasztalt új igazolásokkal, mint magas posztokon Valeriya Berezhynska, Lucila Pascua, Gintare Mazionyte és Jazmon Gwathmey. A külső sorban pedig a veterán brit Rachael Vanderwal, illetve Margarett Roundtree és Blake Dietrick, egyértelműen lehet esélyük. Az Európa Kupa selejtezőjében a Namur ellen kifejezetten jó benyomást keltettek. Gyakorlatilag átgázoltak a belga gárdán. Ezen a szinten a 166-103-as összesített eredmény óriási differenciának számít. A bajnokságban szintén megnyerték az első két meccsüket. Az egyik közvetlen riválisuknak várt Valencia hosszabbításos legyőzése például kifejezetten sokat érhet a végelszámolásnál.


A portugál bajnok Clube União Sportiva együttese különösen az utazás miatt nehéz ellenfél. A csapat székhelye az Azori-szigetek legnagyobb városa Ponta Delgada. A hosszú utazás mellett majd az időeltolódással is meg kell küzdeni. Ráadásul a Győrnek nem lehet jó emléke erről az együttesről, hiszen a 2015/2016-os kiírás alkalmával szintén csoport riválisok voltak és akkor a mieink kétszer is alulmaradtak velük szemben.


A három évvel ezelőtti keretükhöz képest kevesebb az ismert név. A portugál válogatott játékosaik mellett három légióssal dolgoznak. Mali válogatottját erősítő Kankou Coulibaly tavaly a portugál döntő MVP-je volt. A remek adottságokkal rendelkező 185 cm magas játékos idén is húzóemberük lesz. Az elsősorban hármas poszton bevethető brazil Raphaella Monteiro neve a tavalyi Amerika-bajnokságról lehet ismerős, ahol hazája válogatottjában az egyik legeredményesebbnek bizonyult. A harmadik légiós pedig a dán válogatott 1-es, 2-es poszton bevethető tehetsége Anna Seilund. Tavasszal fejezte be tanulmányait az Egyesült Államokban. A hazája válogatottjában pedig kulcsember volt - 8.4 pont, 3.6 lepattanó, 3.8 gólpassz átlaggal -, amikor megnyerték a Kis Nemzetek Európa-bajnokságát.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: