U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Klinghammer István nagyinterjú a BEAC-120 emlékév kapcsán

2018.11.05. 09:22 | Magyarország | Írta: Varró Annamária

A BEAC-120 emlékév kapcsán az egyesület hivatalos honlapján interjúsorozat indult. Ebben a klubhoz ezer szállal kötődő közszereplőkkel, sportolókkal készülnek nagyobb lélegzetvételű beszélgetések. Az alábbiakban Klinghammer Istvánnal, az ELTE korábbi rektorával, a BEAC női kosárlabda szakosztályának egykori tanárelnökével olvasható nagyinterjú.

 

Fotó: BEAC

Fotó: BEAC

 

Forrás: BEAC hivatalos honlap

 

Mit csinál egy tanárelnök egy sportklubban, milyen volt a hangulat a nyolcvanas évek végének kosármeccsein, amikor a női csapat sikert sikerre halmozott? Klinghammer Istvánnal, az ELTE korábbi rektorával, a BEAC női kosárlabda szakosztályának egykori tanárelnökével beszélgettünk.

 

Mikor került a BEAC kosárlabda szakosztályának vezetői közé?

 

Az egyetemi sportegyesületek között a BEAC mellett a műegyetem egyesülete, a MAFC volt még jelentős. A két klub különböző szakosztályi hangsúlyokkal üzemelt, a kosárlabda szakosztályokat illetően a következő megosztás élt Budapesten: az egyetemi sportéletben a BEAC gondozta a női, a MAFC a férfi kosárlabdát. Mindkettő élszakosztály volt, az NB1-ben is meghatározó csapatok. A 80-as évek végétől a kosárlabda szakosztály vezetője Erdődy Gábor professzor volt, aki maga is kiváló játékos volt, én pedig a szakosztály tanárelnöke. Ennek oka az is volt, hogy a lányom tizenhárom éves korában a BEAC-hoz került, így végül felkértek a feladatra.

 

Mi volt a tanárelnök feladata?

 

Természetesen főszurkoló voltam. A másik fontos feladat a sportoló hallgatók egyetemi életének támogatása volt, hiszen szinte alig volt köztük olyan, aki ne tanult volna, egy igazi intellektuális szakosztály volt az övék. A tanárelnök egy kicsit a lányok egyetemi életének „kijárója” volt, hiszen a sport sok időt elvett, így fontos volt az, hogy jó időben kapjanak például vizsgaidőpontot. Akkoriban én a TTK dékánhelyettese majd dékánja voltam, így ebben tudtam nekik segíteni. Emellett a támogatók felkutatásában is a segítségükre voltunk: egy kevés ösztöndíjat is kaptak akkoriban, hiszen sportolóként az életük sokkal nagyobb ráköltést igényelt. Az egyetem azonban ezt nem tudta finanszírozni, így a szponzorokat kellett keresnünk. A kosárcsapat támogatója akkoriban a GÉPSZEV vezetője, Mandula Sándor volt, aki annak idején maga is a BEAC-ban sportolt.

 

Milyen volt a csapatban a hangulat?

 

A szakosztály nagyon hangulatos közösség volt. Az edző Bild Katalin volt, aki nagyszerű szakember, de németes, eredményorientált stílusban dolgozott a lányokkal, ami sokszor még az egészségük rovására is ment. Nőként pedig –bár ez a magánvéleményem – nehezebben jött ki a csapattal, mint a későbbi férfi edzők. A másodedző Buttás Pál volt, a Tanítóképző Főiskola Testnevelés Tanszékének vezetője, később át is vette a csapatot. Őt elfogadták a lányok mint vezetőt: jó lelkű ember volt és kitűnő szakember, megszűntek a női villongások. Ekkor a szakosztálynak pedig három-négy olyan éve következett, amikor szárnyalt.

 

Milyen sikereket értek el?

 

A BEAC négy-öt éves fénykorában szinte mindent megnyert, elsősorban amiatt, hogy nagyszerű társaság jött össze, mind a játékosok – például Szarka Györgyi, Biró Anikó, Balogh Judit vagy Bagoly Vera – mind pedig a már említett edzőgárda miatt. Most már elmondhatom, hogy annak idején még „nyomták” is egy kicsit a csapatot: az akkori nagy együttesek nehezen viselték, hogy egy amatőr csapat elnyeri előlük az összes címet, ők pedig profi csapataként magyarázkodhattak a saját szponzoraiknak, hogy ez miért történhetett meg. De persze ez is csak azt a nagy egyetemes igazságot erősíti meg, hogy az emberi minőség utat tör magának – a sportban is. Nem túlzás azt mondani, hogy ez 30%-kal jobb teljesítményt eredményez. Persze itt is, mint minden közösségben voltak összezördülések, de ezek elsimításában és megoldásában voltak nagy emberek Buttás Pál és Erdődy Gábor. Néhány éve összejöttünk mind a bajnoki cím 25. jubileuma alkalmából, jó volt találkozni újra a lányokkal, akik azóta már szakmájukban sikeres nők és családanyák lettek.

 

 

A csapatban akkor szinte mindenki egyetemre járt, a rendszerváltás környékén vagyunk. Akkor nyert egyre nagyobb teret a profi sport, számos külföldi játékos érkezett, a mi csapatunkban is játszott egy litván lány. Ez a profizmus idővel azonban tönkre tette az egyetemi sportot, hiszen a végzős lányokat sokkal nagyobb fizetésért elcsalták a nagy csapatok. Akkoriban sokan szerződtek le a Tungsram és az MTK együtteséhez, vagy akár külföldi csapatokhoz is. Az egyetemi sport és az élsport azóta is külön „liga”, hiába van most is NB1-ben a csapat, mások a keretek és a lehetőségek. Természetesen akkor is megértettük, hogy a lányok miért igazolnak el profi csapatokhoz, hiszen ott sokkal jobb lehetőségek vártak rájuk mind szakmailag mind anyagilag, de azért ezt megsínylette a szakosztály, a 2000-es évek elején már az NB1-ben sem tudott bent maradni a csapat.

 

Manapság nagyszerű edzője van a csapatnak: Balogh Judit, ahogy mondtam az én időmben a csapat egyik legjobb játékosa volt, a bölcsészdiplomája mellé elvégezte a TF edző szakát is. Ő nemcsak jó játékossá, de emberré is neveli a lányokat, figyelembe veszi azt, hogy elsősorban tanulniuk kell, s csak ezt követ minden más. Most már csak távolról követem ugyan figyelemmel a munkájukat, de nagyon tetszik az, ahogy dolgozik a csapat.

 

Milyen volt ebben a fénykorban egy meccs hangulata?

 

A „csarnok” a 80-as években készült el, ami valójában egy magtár volt, így a csapat a Menyecske utca után új helyre költözhetett. Ennek az új helyszínnek az egyik nagy előnye az volt, hogy a Műegyetem és kollégiumai csak egy ugrásnyira volt, így az egyetemista és a kollégista, és a MAFC-os játékosok nagy része kijárt a meccsekre. A Magyar Kosárlabda Szövetség pedig folyamatosan fenyegetett minket, hogy betiltják a pályát, annyian jöttek a mérkőzésekre, közel ezer ember volt egy-egy meccsen. Amikor az Egyesült Izzóval vagy az MTK-val játszottunk idegenben, akkor a szurkolótábor is elkísérte a csapatot. Ehhez szerencsére jó sajtó is járult, sokat írtak rólunk és jót.

 

Bajnokságot nyerni akkor egyetemista csapatként óriási eredmény volt. Sajnos az amerikai típusú egyetemi sport, ahol sportösztöndíjasként tanulhatnak diákok, itthon nem terjedt el, pedig az egyetemi bajnokságok ott majdnem olyan szinten vannak, mint a profi liga. De azt gondolom, hogy az egyetemi sportnak mindig is egyetemi sportnak kell maradnia – ezt nemcsak magánemberként, hanem volt rektorként is így gondolom.

 

Manapság Ön szerint mi az egyetemi sport feladata?

 

A BEAC előtt ma is le a kalappal: NB1-ben vannak, hallgatókból áll a csapat, Balogh Judit nagyszerű együttest vezet. Az egyetemi sporttal kapcsolatban fontos, hogy a hallgatóknak megannyi lehetősége van sportolni, mind szervezett edzések mind szabadidősport formájában. Az egyetemnek támogatni kell ezt, de az egyesületi sport mindig más lesz, mint a tömegsport: az egyik „fél profi” a másik teljesen amatőr. A kettőnek egymásért és nem egymás ellen kell dolgoznia. Ami nagyon jó lenne, ha megvalósulna, egy központi sporttelep, ahol a sportélet révén a közösség is jobban fejlődhetne, hiszen a mostani többlakiság eredményeként az egyesület sportolói van, hogy nem is találkoznak egymással.

 

Az egyetemistákról az mondható el, hogy azok sportolnak az egyetem alatt is, akiknek kisgyermek koruk óta része az életüknek. Szerencsére sokan vannak így ma is, illetve a tömegsportnak köszönhetően nemcsak a sporttelepeken, de a kollégiumokban is van lehetőség a sportra. A BEAC mindkettőt nagyon jól szervezi, s ezzel a munkával az alapító Eötvös Loránd is egyet értene.

 

Az Ön életében milyen szerepet játszott és játszik ma a sport?

 

Én magam is körülbelül 30 éves koromig kosárlabdáztam, sokan lejártunk játszani hetente kétszer az egyetemről is a Cukor utcai terembe. Fociban és vízilabdában Fradi-drukker vagyok, az unokámmal ki is járunk a meccsekre. Igyekszem persze a sportéletet szemmel tartani, a diáksportban pedig újra főszurkolóvá váltam, hiszen én hordom fociedzésre az unokámat: igazán komoly mérkőzéseket látok hétről hétre az U8-as kölyökligában.

 

Szerző: Varró Annamária

Fotók: elte.hu / elteonline.hu

 

Forrás: BEAC hivatalos honlap


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: