U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Összefoglaló az Európa Kupa 3. fordulójáról

2018.11.08. 21:12 | Európa Kupa

Szerdán és csütörtökön a harmadik fordulót rendezték a női kosárlabda Európa Kupában. Teljes eredménylista és a csoportok állása.

 

 

A magyar érdekeltségű mérkőzésekről, illetve csoportokról már korábban beszámoltunk. Ebből a szempontból csütörtök estére mindössze egy kiemelésre váró eredmény maradt, melyen a VBW CEKK Ceglédet is soraiban tudó „I” jelű négyesben a Lyon 11 pontos győzelmet aratott a Keltern otthonában. Magyar kötődés még, hogy ponterős játékkal fontos sikert ünnepelhetett Bulgáriában Krivacevic Tijana együttese a Botas.


A sorozat kiegyenlítettségét mutatja, hogy a harmadik forduló végén már csak három veretlen csapatot találunk. A Keleti Konferenciában a Cukorova Basketbol, míg a Nyugati Konferenciában a Győr csoportjában szereplő Girona és a Tarbes nem talált még legyőzőre. Emellett három csoportban is hármas körbeverés alakult ki a válogatott szünethez érkezve.


Az A-csoportban a Bydgoszcz, a Gorzow és a Szpartak Moszkva, a B-csoportban a Torun, a címvédő Galatasaray és az MBA Moszkva, míg a H-csoportban a Ruzomberok, a Szekszárd és a Nymburk áll 2/1-es mutatóval. Itt megjósolhatatlan a végkimenetel. A többi négyesben az alapszakasz feléhez érkezve már kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok.

 

 

Eredmények, csoportok állása

 

Keleti Konferencia


A-csoport
Södertälje - InvestInTheWest ENEA Gorzow 57-84 (19-13, 7-25, 13-29, 18-17)
Artego Bydgoszcz - Szpartak Moszkva Vidnoje 65-66 (15-14, 15-21, 15-19, 20-12)

 

 

 

B-csoport
Niki Lefkadas - Energa Torun 44-74 (9-10, 11-22, 14-22, 10-20)
MBA Moszkva - Galatasaray 67-89 (22-20, 20-26, 11-21, 14-22)

 

 

C-csoport
Besiktas - Wisla CanPack Krakow 100-71 (25-11, 29-24, 28-17, 18-19)
Inventa Kurszk - Tsmoki Minszk 63-46 (10-10, 17-5, 18-18, 18-13)

 

 

D-csoport
Orman Gençlik - ACS Sepsi SIC 76-68 (18-17, 19-25, 26-7, 13-19)
Enisey Krasznojarszk - Mersin BSB. 99-84 (28-25, 26-22, 26-16, 19-21)

 

 

E-csoport
A3 Basket Umea - Çukurova Basketbol 54-91 (11-29, 13-19, 22-22, 8-21)
Beroe Stara Zagora - Botas 51-98 (17-36, 16-20, 10-29, 8-13)

 

 

Nyugati Konferencia

 

F-csoport
Spar Citylift UNI Girona - CMB Cargo UNI Győr 78-58 (23-17, 20-12, 14-11, 21-18)
Clube União Sportiva - Lointek Gernika Bizkaia 54-65 (16-23, 14-14, 17-16, 7-12)

 

 

G-csoport
Reyer Venezia - Aluinvent DVTK 92-75 (20-20, 19-18, 27-16, 26-21)
KP Brno - Nantes Reze 58-84 (22-28, 13-23, 8-15, 15-18)

 

 

H-csoport
MBK Ruzomberok - Cinkarna Celje 77-68 (28-14, 10-18, 20-20, 19-16)
Atomerőmű KSC Szekszárd - Basketball Nymburk 72-65 (17-21, 14-10, 18-16, 23-18)

 

 

I-csoport
Lattes Montpellier - VBW CEKK Cegléd 92-50 (33-14, 22-13, 19-16, 18-7)
Rutronik Stars Keltern - Lyon 68-79 (19-18, 16-24, 20-11, 13-26)

 

 

J-csoport
Tarbes GB - BBC Sint-Katelijne-Waver 75-58 (16-23, 20-13, 19-12, 20-10)
Basket Landes - Elfic Fribourg 73-59 (14-18, 19-10, 22-17, 18-14)

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: