U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Hosszabbításos győzelemmel kezdett a TF a 3x3-as Egyetemi Világligán

2018.11.15. 13:12 | Egyetemi kosárlabda

Csütörtökön megkezdődött a kínai Hsziamenben a 3x3-as Egyetemi Világliga. Az első mérkőzésén a TF hosszabbítás után 12-11-re győzte le az új-zélandi Lincoln University alakulatát.

 

Fotó. FISU

Fotó. FISU


Ahogy azt a beharangozónkban kiemeltük, a bokasérüléssel bajlódó Kováts Gabriella nem tudta vállalni a játékot. A magyar csapat így Karlócai Julianna, Miháczi Diána és Varga Barbara összeállításban csere nélkül játszotta végig az összecsapást. Az új-zélandi gárda kezdett jobban, 8-3-as előnyt alakítottak ki a meccs elején. A folytatásban azonban belelendült a TF és egy egy 4-0-s futással sikerült nyílttá tenni a találkozót.

 


Az óriási küzdelem jellemezte az összecsapást, ahol a rendes játékidő utolsó harmadához érve 9-9-nél egyenlítettek a magyar lányok. A pontszegény végjátékban mindkét csapat előtt adódott lehetőség, hogy a maga javára fordítsa a meccset. Előbb úgy nézett ki, hogy ez az új-zélandiaknak sikerül. Az utolsó percben azonban Miháczi egyenlített. A ráadás 10-10-ről indult, ahol Varga révén előnybe került a TF. Riválisunk még betalált ugyan, de Karlócai higgadt büntetőzése 12-11-es győzelmet ért.


Pénteken két fellépés vár a magyar lányokra. Előbb 4 óra 20 perctől a kínai Tsinghua University, majd 10 órától a szenegáli ISEG lesz az ellenfél. Két pénteki riválisunk is összemérte az erejét az első napon. A kínaiak a papírformának megfelelően 21-8-ra verték a szenegáliakat. Ettől függetlenül az ISEG is jó benyomást tett. Nem lesz könnyű ellenfelük, különösen megfogyatkozott felállásban.


Képriport a győzelemről

 

Fotó: FISU

Fotó: FISU

 

Fotó: FISU

Fotó: FISU

 

Fotó: FISU

Fotó: FISU

 

Fotó: FISU

Fotó: FISU

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: