U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Nincs már veretlen Olaszországban

2019.01.07. 00:59 | Olaszország

Vasárnap került sor az olasz élvonal 12. fordulójának mérkőzéseire. Allie Quigley szerepléséről már hírt adtunk, most nézzük a teljes összefoglalót.

 

 

Elszenvedte első vereségét a Reyer Venezia. A szezon meglepetéscsapatának számító Broni 74-68-ra legyőzte a velenceieket. Sokáig úgy nézett ki, hogy a Reyer magabiztosan behúzza a kötelező győzelmet. Három perc volt hátra a harmadik negyedből, amikor 59-43-ra vezettek. A harmadik etap végére 61-55-re felzárkózott a Broni és a záró szakasz közepén 65-65-nél egyenlítettek is. Innentől az extázisba kerülő hazaiak a végjátékban már pontosabbnak bizonyultak. Julie Wojta 35 ponttal vezette győzelemre a csapatát.


A Famila Schio 84-41-re kiütötte a Treofan Givova Battipagliát. Nehezen lendült játékba a Schio a téli szünet után. Ugyan óriási favoritként léptek pályára, de az első szakasz végén mindössze 17-15-re vezettek. A második negyedben 27-23 után a félidőig egy 7-2-es futással kerültek lépéselőnybe. A nagyszünetben 34-25 állt az eredményjelzőn. A döntést a harmadik negyed hozta el. A Battipaglia egy triplával indította ezt a szakaszt, a folytatásban azonban 12-3-as sorozattal állva hagyta riválisát a Schio. Ekkor már egyértelműen kijött a tudáskülönbség a felek között. Az utolsó 10 percnek 57-39-ről vágtak neki a csapatok. A címvédő a záró szakaszra felvette a meccsritmust és ezt a periódust 27-2-re nyerték.

 


Térjünk rá röviden a további eredményekre. A Ragusa 72-57-re múlta felül az Allianz S.S.Giovanni-t. Dearica Hamby 23 pontját kell kiemelni. A DIKE Napoli nagyot hajrázva, a 23 pontos Gabby Williams klasszis teljesítményével 70-62-re nyert a San Martino otthonában. A Lucca pedig az Empoli csarnokában aratott 14 pontos sikert.


Eredmények
Allianz Geas S.S.Giovanni - Passalacqua Ragusa 57-72
Elcos Broni - Umana Reyer Venezia 74-68
Use Scotti Rosa Empoli - Gesam Gas&Luce Lucca 62-76
Fila San Martino di Lupari - Dike Basket Napoli 62-70
Treofan Givova Battipaglia - Famila Wuber Schio 41-84
Meccanica Nova Vigarano - Iren Fixi Torino 83-72


Tabella

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: