U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Sorozatban harmadik győzelmüket aratták Nagy Dorottyáék

2019.02.09. 23:59 | NCAA Női kosárlabda

Sorozatban harmadik sikerét ünnepelhette a Tampa Spartans. Nagy Dorottyáék a Florida Tech gárdájánál bizonyultak jobbnak 65-52 arányban.

 

Fotó: Tampa Spartans

Fotó: Tampa Spartans


Az első félidőben fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok. A Tampa Spartans 20 perc játékot követően 32-30-as hátrányban volt. A fordulatot a harmadik negyed hozta el. Erre a periódusra extra védekezéssel rukkolt elő a Tampa. Mindössze három mezőnykosarat engedélyeztek riválisuknak és a játékrész végére átvették a vezetést.

 


A 43-40-ről induló záró szakaszból nem telt el másfél perc, amikor 7 pontra nőtt a Tampa előnye és innentől végig kézben tartották az irányítást. Nagy Dorottya 33 perc alatt 13 pontot, 9 lepattanót és 5 gólpasszt jegyzett. Sorozatban negyedik olyan találkozó volt ez, ahol kétszámjegyű pontot ért el.

 

Fotó: Tampa Spartans


Statisztika

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: