Európa-bajnokság 2019

Az Origo exkluzív interjúja Honti Katával

2019.02.11. 18:56 | Magyarország | Írta: Lantos Gábor

A Sopron Basket együttesét az év elején sérüléshullám érte el. A csapat szakmai munkájának segítésére a két éve visszavonult saját nevelésű ikonikus alakja Honti Kata tért vissza a klubhoz. Az Origo készített interjút a klasszis játékossal, akinek a játékengedélyét a Sopron Basket kikérte az Euroligára és így a pályán is segítette a magyar csapatot a bravúros siker alkalmával. Engedélyt kaptunk arra, hogy a beszélgetést újraközöljük. A lehetőséget ezúton is köszönjük!

 

Fotó: Kursk Basket

Fotó: Kursk Basket

 

Forrás: Origo Sport

 

Írta: Lantos Gábor

 

A soproni női kosárlabdázás legendája, Honti Kata két éve, 29 évesen befejezte pályafutását. Ezen a héten a világ egyik legjobb csapata, az orosz Kurszk ellen a győztes soproni csapat tagja volt Oroszországban. Az ő visszatérése olyan hihetetlen történet, amelyre nem sok példa volt és lesz a magyar sportéletben.

 

Vannak legendás pillanatok, hogy miként változik meg valakinek az élete. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi éppen autót vezetett, amikor felhívta őt az MLSZ elnöke, Csányi Sándor, hogy felkérje szövetségi kapitánynak. Önt hol érte a Sopron Basket vezetésének telefonhívása?


Éppen olaszországi otthonomban ültem, és egy egyetemi beadandó feladaton dolgoztam, amikor Molnár Balázs felhívott. Szoktunk amúgy is beszélni egymással, így semmit sem gyanítottam. Hanem, amikor kimondta, hogy lenne-e kedvem visszajönni egy hónapra Sopronba, szabályszerűen sokkot kaptam. Háromszor kellett elmondania, hogy ez nem vicctelefon, nincs kandi kamera, komoly a dolog.
Ekkor kértem egy kis időt, megbeszéltem a csapatom vezetésével, hogy most akkor egy hónapra lelépek játszani, és a férjemnek is elmeséltem a dolgot.


Ő mit szólt ehhez?


Nagyokat mosolygott, és biztatott, hogy menjek. Amúgy ő roppant büszke rám, arra, hogy a feleségét két év kihagyás után is hívja egy Euroligás csapat, hogy olyan állapotban vagyok, akire bármikor lehet számítani. Este aztán visszahívtam a soproniakat, és igent mondtam. Szigorúan egy hónapra (nevet). Azért az én életem nem arról szól, hogy Olaszországban nem csinálok semmit, két csapatot edzek, meg kellett oldani, hogy elengedjenek.

 

Anno, 29 évesen miért döntött a visszavonulás mellett?

 

Mert elegem lett az egészből.


Voltaképpen miből? Az élsportból? Az ezzel járó utazásokból, a hotelekből, a sehol nem vagyok otthon érzésből?


Ez utóbbi a legfontosabb. Én soproni lány vagyok, de pályafutásom utolsó időszakában külföldön játszottam.

A profi életből lett igazán elegem. Hogy a párom Olaszországban vár, hogy a szüleim Sopronban izgulnak értem, én meg Spanyolországban vagyok, állandóan táskából élek. Magából a kosárlabdából – a játékból – soha nem volt elegem, hiszen benne maradtam a sportágban.

 

Nehéz volt meghozni ezt a döntést?


Nem, mert én már 15 évesen Euroligás csapatban – a Sopronban – játszottam. Nagyon korán kezdtem, 29 évesen fejeztem be, ez majdnem 15 év profi pályafutás. Ha valaki 20 évesen kezdi ezt, akkor 35 éves korában hagyja abba – ez a normális. Nincs semmilyen hiányérzetem. Elégedett vagyok azzal, amit elértem. Álmomban sem gondoltam azt, hogy Euroligát nyerhetek a Valenciával. Ez is megadatott. A válogatottban is szerepelhettem. A Sopronnal 2009-ben Euroliga Final Fourba jutottam. Az élsportot csak úgy érdemes csinálni, ha hajt bennünket a szenvedély, ha megvan bennünk a sikeréhség. Ha ez elmúlik, akkor tényleg jobb abbahagyni, és ezt a lépést én könnyen tettem meg.

 

Az első soproni edzés fájt?


Nagyon. Ilyen szintű munkát az elmúlt két évben én egyáltalán nem végeztem. Jó, reggelente elmentem futni, meg hetente kétszer-háromszor a konditeremben is megfordultam, de azért ez nem ugyanaz a szint. Csak formában tartottam magam. Kosárlabda meg alig volt a kezemben,mert a csapatomnál nagyon ritkán álltam be, szinte csak akkor, ha nem volt meg a létszám.

 

Pedig aki látta önt a Kurszk ellen, az egy tiszta izom nőt látott. Olyan volt ez az egész, mintha az elmúlt pár hetet valahol máshol töltötte volna, aztán visszajött, beállt, és csinálta tovább.


Szerencsés alkat vagyok, a felépítésem olyan, hogy az edzések során hamar visszajön rám az izom. Nem vagyok öreg, 31 évesen ha visszaállok, bele tudok lendülni.

 

Fotó: Kursk Basket

Fotó: Kursk Basket

 

Ez a kurszki győzelem nem motiválja arra, hogy ne egy, hanem három hónapig maradjon?


Nem. Persze, óriási dolog a Final Four-szereplés, de én már nem hajszolom ezt. Ha a Sopron idén is bekerül oda, roppant büszke leszek, drukkolok majd nekik, de nem feszít szét a vágy, hogy én is a pályán legyek. Azért jöttem vissza, hogy Fegyverneky Zsófia sérülése miatt segítsek addig a klubnak, amíg Zsófi meggyógyul. Ennyi van ebben, se több, se kevesebb.

 

Hogyan tudja kezelni, amikor azt olvassa, hogy „Honti Kata, a legenda”?


Így, ahogy most lát – mosolygok. Hatalmas büszkeséggel tölt mindez el, meg az is, ahogy fogadtak. Óriási érzés, hogy nemcsak én gondolom azt, hogy tökéletes volt a karrierem, hanem a szurkolók és a vezetők is.

 

Ebben biztosan benne van az is, hogy Magyarországon csak a Sopronban játszott, ugye?


Persze, ez nem elhanyagolható szempont. De az fontos, hogy én most is csak a Sopron miatt jöttem vissza.

Ha más magyar csapat keres meg, biztosan nemet mondok.

 

 

Azt tudja, hogy ha a Sopron idén is érmes lesz az Euroligában, akkor ön is kap egy medált?


Bele se gondoltam ebbe az egészbe. Egy éve is ott voltam a soproni Final Four alatt tévés szakkommentátorként. Most nem tudjuk, mit hoz a jövő, de ha tényleg kapok egy érmet, annak előkelő helye lesz a vitrinben. Viszont ennél fontosabb lenne, hogy a Hatay ellen nyerjünk egy hét múlva otthon.

 

Hogyan tudott a Sopron Kurszkban nyerni?


A Sopron egy nagyon kellemetlen csapat. Azért tudtunk győzni, mert gyakorlatilag szétszedtük a Kurszk játékát. Hiába játszanak az oroszoknál világsztárok, őket is el lehet bizonytalanítani. A Kurszk egyáltalán nem vett bennünket félvállról. Ezért is lettek egyre idegesebbek, hogy nem tudtak tőlünk ellépni.

Nem játszottak jól, de nem a saját hibájukból, hanem mi kényszerítettük bele őket egy rossz játékba.
Annyira idegesek voltak attól, hogy hosszabbításos meccset kellett játszaniuk ellenünk, hogy a ráadás öt percben teljesen szétestek, sokat hibáztak. Így tudtunk nyerni.

 

A döbbenetes ebben az, hogy kintről ez fordítva látszott. Az, hogy ők a végén egy perc alatt visszajöttek döntetlenre, azt vetítette előre, hogy a Sopron nem bírta a végét, hogy a hosszabbításban már a Kurszknál van a lélektani előny.


Amikor egy perc alatt nyolc pontot ledolgoztak, akkor látszott az, hogy micsoda tehetség, erő, játéktudás van a másik oldalon. Utána viszont az látszott, hogy micsoda munka van a Sopronban. Nem zuhantunk össze, mentünk tovább. Elismerem, százból kilencvenkilenc esetben egy magyar csapattal nem ez történik. Ez az este azonban nem a kilencvenkilenc este valamelyike volt. Ezért kell nagyon büszkének lennünk erre a győzelemre. Nekünk itt nem volt veszítenivalónk, ezért is tudtunk ennyire felszabadult játékot nyújtani. Vannak olyan meccsek, amikor a Sopronon a teher, ezt olykor sokkal nehezebb feldolgozni.

 

A női kosárlabda Euroliga idei küzdelmei is a három végtelenített költségvetésű csapatról, a Kurszkról, a Jekatyerinburgról és a Fenerbahcéról szólnak. Van ennek egyáltalán értelme, amit ezek az együttesek csinálnak? Hogy menet közben is világsztárokat igazolnak, hogy papírokkal és útlevelekkel játszadoznak?


Tetszik, vagy nem, az európai női és férfi kosárlabda erről is szól. De nem csak a kosárlabda, mert szinte valamennyi csapatsportágban megjelenik ez.

 

Ha Lionel Messi szeptemberben a Barcelonában pályára lép a Bajnokok Ligája első fordulójában, akkor két hét múlva a másodikban egy másik klubcsapatban nem teheti meg ugyanezt...


Igen, ez a foci, de ne legyünk álszentek, ott is minden a pénzről szól. De ez tényleg zavaró, sokkal jobb lenne, ha mindenki egyenlő esélyekkel indulhatna. Ez azonban csak vágyálom marad. Ezt el kell fogadni, mert nem tudunk mit csinálni. Nyilván, mindenki szeretne ezekben a csapatokban játszani, ez egy-egy játékos egyéni célja lehet. De a folyamatot mi nem fogjuk tudni megállítani.

 

Kurszkból most nem sokat láttunk, de nem kell ahhoz nagy felfedezőnek lenni, hogy érzékeljük: ez egy kissé nyomasztó hely. Breanna Stewart, a világ legjobb női kosarasa egy évben 7 hónapot itt tölt. Ön szerint jól érzi magát, vagy ebben az esetben is csak a pénz számít?


Akkor érzi jól magát, amikor a csarnokban van, amikor a világ egyik legjobb csapatában meccseket játszik – hiszen pontosan ezért igazolt ide. Az ő szakmai fejlődése itt elvitathatatlan. Ez boldoggá kell tegye, mert azért választotta ezt a sportot, hogy a legmagasabb szinten játszhasson. Az egy másik kérdés, hogy mi van akkor, amikor vége van az edzésnek, és haza kell mennie. Hogy ott boldog-e? Erre mondom azt: valamit valamiért, a nagy pénzért és a sikerekért áldozatot kell hozni. Én sosem játszottam Oroszországban, de elképzelni nem tudom, hogy tudnék hónapokat eltölteni ilyen szomorú helyen. Nekem szerencsém volt, mert Valencia és Nápoly is csodás hely, amikor meg elszerződtem Törökországba, és láttam, hogy hova kerültem, a szezon közben fogtam magam, és eljöttem onnan. Mert Isztambul egy igazi világváros, ehhez képest az ország közepén fekvő Kayseri sok minden volt, csak nem az én világom.

 

Forrás: Origo Sport


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.


Partnereink: