U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Összefoglaló az Európa Kupa rájátszás szerdai mérkőzéseiről

2019.02.14. 07:51 | Európa Kupa

Szerdán kezdetét vette az Európa Kupa rájátszás harmadik fordulója. Három mérkőzést bonyolítottak le, közte a Szekszárd bravúros 79-73-as győzelmét a Girona ellen. Összefoglaló.

 

 

A legjobb idei teljesítményét nyújtotta az Európa Kupában az Atomerőmű KSC Szekszárd, miután 79-73-ra győzte le a spanyol listavezető Spar Citylift Gironát. Az utolsó percbe fordulva 72-72-nél még egyenlített a Girona. Innen azonban olyan hajrát láthattunk a magyar együttestől, mely után joggal mondhatjuk, hogy sikerült szinte a maximumot kihozni ebből az estéből. Gereben Lívia és Studer Ágnes találataival ugyanis 7-1-re hozta az utolsó 30 másodpercet Zeljko Djokic gárdja. A végeredményt és a hatpontos előnyt az utolsó pillanatokban Studer Ágnes bravúros triplája alakította ki.


Nehéz helyzetbe került a címvédő Galatasaray. A Lattes Montpellier extra védekezéssel 64-50-es győzelmet aratott Isztambulban. A francia csapat már az első percekben állva hagyta riválisát, miután 18-2-vel indították a találkozót. A 19-7-es első negyed után a félidőben már 35-16 állt az eredményjelzőn. A Galatasaray-nak a harmadik etapban 45-39-nél akadt egy felzárkózása, de ennél jobban nem tudták megközelíteni riválisukat. A 49-39-ről induló negyedik negyedben őrizte 10 egység feletti előnyét a Lattes Montpellier. A francia csapat legeredményesebbje a 23 pontos Sami Whitcomb lett.

 


A francia párharc jó eséllyel már az első felvonás alkalmával eldőlt. A Lyon 95-68-ra kiütötte a Tarbes alakulatát. Nem volt egy súlycsoportban a két gárda ezen az estén. A 19-3-as első öt perccel mindent eldöntött a Lyon. Az első szakasz végén 29-14-re vezettek, a félidőben pedig 57-31-re. A legnagyobb különbség 32 pont volt a felek között, melyből 27-et a lefújásig megőrzött a Lyon és ezzel a továbbjutás kapujába ért. A legeredményesebbjük a 19 pontos Alysha Clark lett, de ki kell emelni Michelle Plouffe 18 pont, 11 lepattanós dupla-dupláját is.


Eredmények
Lyon - Tarbes GB 95-68 (29-14, 28-17, 17-20, 21-17)
Galatasaray - Lattes Montpellier 50-64 (7-19, 9-16, 23-14, 11-15)
Atomerőmű KSC Szekszárd - Spar Citylift Girona 79-73 (23-21, 16-18, 18-19, 22-15)


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: