U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Bemutatkozik Stephanie Kostowicz, az ELTE-BEAC Újbuda új igazolása

2019.03.15. 10:44 | Magyarország

Februárban szerződtette az ELTE-BEAC Újbuda Stephanie Kostowicz-ot. A játékost a Magyar Kupa nyolcas döntőjén már láthattuk. A klub minap tette közzé bemutatkozó interjúját, mely az alábbiakban olvasható.

 

Fotó: ELTE-BEAC Újbuda

Fotó: ELTE-BEAC Újbuda

 

Forrás: ELTE-BEAC Újbuda hivatalos honlap


Némi görögországi kitérővel, de végül mégis csapatunknál kötött ki új amerikai magasemberünk, Stephanie Kostowicz. A Magyar Kupán már bemutatkozott, azóta kicsit már beleszokott a budapesti életbe – erről és korábbi pályafutásáról is kérdeztük

 

Hogy kezdődött a kosárlabdázó pályafutásod?


Három nővérem van, mind jóval idősebbek nálam. Gyerekkoromban mindenben őket követtem, és mivel ők kosaraztak, ezért én is elkezdtem. Ők abbahagyták – én maradtam.


Hány éves korodban kezdtél játszani?


Nagyjából 12 éves lehettem, az általános iskolában kezdtem. Aztán a középiskolában is folytattam, majd a University of Milwaukee-n játszottam, a mostani pedig az első profi kosaras évem.


Mindig is a terveid között szerepelt, hogy egyszer profi kosárlabdázó legyél?


Egyáltalán nem. Egészen az utolsó egyetemi évem végéig nem gondolkodtam ezen. AKkor éreztem azt, hogy még nem vagyok készen arra, hogy feladjam a kosárlabdát, ezért döntöttem a folytatás mellett.


Hogyan nézett ki a profivá válás technikailag?


Az egyetemi edzőm segített ügynököt találni. Érdekesség, hogy már a nyáron felmerült, hogy a BEAC-hoz igazolok Magyarországra, de végül Görögországban kötöttem ki.

 

Fotó: ELTE-BEAC Újbuda

Fotó: ELTE-BEAC Újbuda


Miért döntöttél végül Görögország mellett?


Az ottani csapatban játszott egy lány, akit korábban szintén az én egyetemi edzőm edzett, és azt gondoltam, jó lenne, ha lenne valaki ismerős a környezetemben az első európai évemben.


Nehéz volt Európába jönni, ilyen messzire a hazádtól?


Egy kicsit igen. Az egyetem nagyon közel volt az otthonomhoz, gyakran tudtam találkozni a családommal. De magammal hoztam a cicámat, így azért nem vagyok magányos.


Mi hozott végül mégis Magyarországra?


Nehéz volt otthagyni Athént, az ottani barátaimat. Az utóbbi időben Athén volt az otthonom. De a karrierem szempontjából a következő logikus lépés Magyarország volt. A magyar bajnokság nagyon erős, sok tehetséges játékos játszik itt, úgy érzem, jól döntöttem.


Három hete vagy itt, hogy érzed magad?


Nagyon jól! Nagyon tetszik Budapest, remek a csapat, és a lányok nagyon kedvesen fogadtak, ráadásul nagyon tehetségesek.

 


Eddig egyetlen mérkőzésen léptél pályára, a Magyar Kupán. Milyen élmény volt?


Aki látta azt a meccset, valószínűleg azon gondolkodott, hogy miért rohangálok fel-alá a pályán, mint akinek fogalma sincs, mit csinál. Három közös edzésen voltam túl a csapattal akkor, nem igazán ismertem még a társaimat. Azt hiszem, mostanra kezdem megtalálni a feladatomat és a szerepemet a csapatban.


És mi ez a szerep?


Az egyik, amire az edzők nagy hangsúlyt fektetnek, az a lepattanózás. Emellett támadásban és védekezésben is meg kell találnom magamat. Minden edzésen igyekszem a legjobbamat adni és a csapat hasznára lenni.


Mi a fő célod arra az időszakra, amit most velünk töltesz?


Szeretnék minden tekintetben fejlődni, erőnlétileg, kosárlabda tudásban, és abban is, hogy milyen csapattárs vagyok. Ezek mind fontos egyéni célok, amiket meghatároztam magamnak. Emellett, a lányok rengeteget dolgoznak a csapatban, jó lenne, ha minél több meccset tudnánk együtt megnyerni.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: