U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Bajnokot avattak Dél-Koreában

2019.03.25. 14:38 | Ázsia

Hétfőn lezárult a dél-koreai profi liga, a WKBL 2018/2019-es szezonja. A bajnoki címet a KB Stars hódította el.

 

Fotó: wkbl.or.kr

Fotó: wkbl.or.kr

 

Az egész évadot tekintve a KB Stars kiemelkedett a hatcsapatos mezőnyből. Az alapszakaszt 28 győzelemmel és mindössze 7 vereséggel zárták. Ez azt jelenti, hogy kiemeltként automatikusan a bajnoki döntőbe kerültek. A fináléban pedig söpréssel verték a Samsung Blue Minx alakulatát.

 

 

A Blue Minx nagy bravúrt ért el az elődöntőben, hiszen a magasabban jegyzett Woori Wibee-t ejtették ki. A döntőben viszont ezt a teljesítményt nem tudták megismételni. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot 2-2-1-es rendszerben írták ki. A KB Stars hazai pályán az első két találkozót egyaránt 22-22 ponttal nyerte. A harmadik felvonás alkalmával pedig riválisa otthonában 73-64-es sikert aratott.

 

Dél-Koreában minden együttesben egy-egy légiós lehet. A KB Stars-nál Kayla Thornton volt, míg a másik oldalon az egykoron Sopronban is megforduló Tianna Hawkins. A döntő MVP-je viszont nem közülük került ki, hanem Ji-Su Park (KB Stars) kapta ezt az elismerést. A Las Vegas Aces-ből ismerhetjük a remek adottságait. Park 24.5 pontot és 11.5 lepattanót átlagolt.

 

Fotó: wkbl.or.kr

Fotó: wkbl.or.kr


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: