U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Kedden pótolják a PEAC-Pécs - Sopron Basket bajnoki mérkőzést

2019.03.25. 23:58 | Magyar Bajnokság

Azok után, hogy hétfőn este lezárult a 21. forduló a hazai élvonalban, kedden is rendeznek egy bajnoki mérkőzést. Ekkor pótolják a 19. fordulóból - eredetileg február 23-ra kiírt - PEAC-Pécs - Sopron Basket összecsapást.

 


Még február végén az akkor javában tomboló betegség-hullám közepette kezdeményezte a PEAC-Pécs a találkozó elhalasztását és ekkor állapodtak meg a felek ebben a keddi időpontban. A hétvégén rendezik az alapszakasz utolsó fordulóját. A Sopron Basket már korábban bebiztosította matematikailag is az első helyét. A tét Roberto Iniguez együttese számára a veretlenség megőrzése. Illetve a legfontosabb feladat a következő hetekre, közte a hazai rendezésű Euroliga Final Four-ra, történő felkészülés.

 

A PEAC számára még óriási tétje van ennek a hétnek. A pécsiek a ZTE-vel futnak versenyt az alapszakasz tabellájának negyedik helyéért, ezzel a negyeddöntős pályaelőnyért. Az egymás elleni eredményt tekintve a PEAC áll jobban. Az utolsó fordulóban a ZTE Sopronba látogat, míg a PEAC a Csata vendége lesz. Amennyiben Meszlényi Róbert együttese a heti két mérkőzéséből legalább egyszer győztesen hagyja el a pályát, akkor negyedik. Ugyanakkor ha ez nem sikerül, a ZTE abban az esetben még egy soproni vereség esetén is előzhetné közvetlen riválisát.

 

 

A Sopron és a PEAC legutóbb december 2-án találkozott, amikor 92-43-as győzelmet aratott a bajnoki címvédő. Ez a találkozó a 22-0-s második negyed miatt váltott ki nagyobb visszhangot. Arra a meccsre teljesen más alaphelyzetből fordultak a felek. Akkor a felfelé ívelő formát mutató Sopron Basket éppen a salamancai bravúr lendületéből extra önbizalommal érkezett. A PEAC pedig Simon Zsófia és Ruják Nóra nélkül nem tudta felvenni a versenyt. A baranyai megyeszékhelyen vívott találkozó kapcsán nyilván mindkét szakmai stáb szorosabb eredménnyel, valamivel élesebb, magasabb hőfokú összecsapással számol.

 

Az elmúlt fordulót tekintve mindkét gárda nagy különbségű győzelmet aratott. A PEAC a PINKK csapatát verte, míg a Sopron a BEAC otthonában diadalmaskodott. Roberto Iniguez kifejezetten dicsérte tanítványait a fővárosi siker kapcsán, hiszen nagy terhelést kaptak a játékosok és erre jól reagálva, pontos, energikus teljesítménnyel hozták a kötelezőt. A PEAC sem ingott meg a PINKK ellen. Ki emelni Sarah Imovbioh 36 pont, 16 lepattanós dupla-dupláját, amely az egész eddigi bajnoki évad egyik legjobb egyéni légiós-teljesítménye volt a hazai mezőnyben az 53-as teljesítmény-index értékkel. Különösen azt érdemes figyelni, hogy a 14 mezőnykísérletéből 10 sikeres lett. Ráadásul Imovbioh a 18 büntetőjéből 16-ot értékesített.


A klubok felvezető videói:

 

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: