U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Megkapta a garantált helyeket a 2020-as olimpiai kosaras tornákra Japán

2019.03.31. 11:03 | Ázsia

A 2020-as Tokiói Olimpia házigazda nemzete, Japán alanyi jogon résztvevője lehet az olimpiai kosárlabda tornának - erről a FIBA Végrehajtó Bizottsága döntött szombaton.

 

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

 

Kosárlabdában a FIBA azt a gyakorlatot folytatja az olimpiai tornák kapcsán, hogy az ötkarikás játékok házigazdájának alanyi jogon történő részvételét a legfelső döntéshozó szerv, a Board jóváhagyásához köti. Ez általában jelképes, hiszen nem érdeke a nemzetközi szövetségnek, hogy - adott esetben - a rendező nélkül bonyolítsák le a tornát. A japán szurkolóknak sem kell aggódniuk, hiszen a FIBA közleménye szerint a nemzeti szövetségük minden szakmai vállalását teljesítette és ezzel alkalmasnak ítélték őket az automatikus kvalifikációra.

 

 

A nagypályás és a 3x3-as tornának is alanyi jogon résztvevő lehet Japán. A pályán elért eredményekben, szakmai munkában felmutatott fejlődés mellett a japán szövetség a férfi profi ligájuk kapcsán tett vállalásokat. Emellett nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a 2023-as férfi Világbajnokság társ-házigazdái lesznek, ami szintén egy komoly elköteleződés a FIBA felé.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: