U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Első benyomások: USK Praha - Dinamo Kurszk

2019.04.12. 23:52 | EuroLiga | Írta: Nagy Norbert

Pénteken a Sopronban zajló Euroliga Final4 első elődöntőjében a Dinamo Kurszk és az USK Praha csapott össze. Nem mindennapi mérkőzést láthattunk, testközelből csodálhattuk 20 percen át, milyen amikor maximum koncentrálnak a sztárok a Kurszknál.

 

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

 

Natalia Hejkova a maga öt győzelmével a női kosárlabda Euroliga legeredményesebb vezetőedzője. Ezúttal is tökéletesen felkészítette csapatát. Az első negyedben kiválóan olvasták a játékot a prágaiak. Nem véletlen, hogy hat eladott labdába kényszerítették bele az oroszokat és mindössze két támadólepattanót engedélyeztek nekik. Ezzel lényegében megtörték a ritmusukat. Végül nyolc alkalommal változott a vezető kiléte és hat alkalommal volt döntetlen.

 

A lélektani fordulat a második negyed elején jött el. Az addig igencsak álmoskásan játszó Breanna Stewart begyűjtötte harmadik hibáját is. Mindenki azt várta, hogy Lucas Mondelo cserélni fog. Cserélt is, de Epiphanny Prince és Tatiana Vidmer kettőse helyett behozta Natasha Howard-ot és Anna Cruz-t. Stewart maradt és érezhetően felébresztette ez a három fault. Az új felállás Sonja Petrovic-ot is helyzetbe hozta, aki a második negyedben egymaga 12 pontot szerzett. A szerb zseni játékában az a szép, akkor tud igazán feljavulni és hibátlan öt percet hozni, ha ég a ház. Most pedig érezhetően erre volt szükség. 

 

 

A 43-38-as félidő még szoros eredményt mutatott, de benne volt már a játék képében az orosz fölény. A beszámolónkban is kiemeltük: hiába volt 11 eladott labdája a Kurszknak és hiába vezetett még a félidőben is lepattanókban az USK, a dobóformában óriási differencia mutatkozott. Amíg az oroszok 31 kísérletükből 18-at értékesítettek, addig a csehek 36-ból 13-at. A prágaiak számára végzetesnek bizonyult, hogy mindössze két triplájuk ért célt, miközben az alapszakaszban öt felett volt az átlaguk. Bár természetesen nem hallhattuk, de a félidőben egészen biztosan Lucas Mondelo felhívta arra csapata figyelmét, hogy be lehet vinni a döntő ütést.

 

 

Nyilván sokakban az marad meg, hogy a harmadik negyedben dobhatott 13 büntetőt a Kurszk. A játékrész hajrájában pedig, amikor 10 ponttal vezettek az oroszok, Harrison sportszerűtlent kapott, míg Hejkova tehcnikait a cseheknél. Így pillanatok alatt 20 lett a különbség. Ettől függetlenül nem szabad elfelejteni, hogy a Prágának ebben a szakaszban mindössze négy mezőnykosara lett, miközben 7 eladott labdája. Helyszínen döbbenetes volt figyelni milyen összpontosítással hajtja meg ezeket a perceket és összességében második félidőt a Kurszk. Stewart, Howard és Petrovic triója olyan profizmust mutatott, amit ezen a szinten sem mindennap látunk.

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: