U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

A BEAC és az MTK nyerte a szombati Play-Out meccseket

2019.04.13. 20:44 | Magyar Bajnokság

Szombaton a Play-Out harmadik fordulójára került sor a hazai élvonalban. A BEAC a Vasas otthonában nyert, míg az MTK a PINKK-et győzte le.

 

 

Az ELTE-BEAC Újbuda 86-78-as győzelmet aratott a Vasas Akadémia otthonában. Az első félidőben nem alakult ki nagy különbség a csapatok között, de jellemzően pár ponttal a BEAC járt előrébb. Ebben a 20 percben a második negyed legelején 28-21-nél lett volna esélye jobban ellépni BEAC együttesének. A félidőig azonban 45-44-re visszajött a Vasas, mely a harmadik etap elejére is lendületben maradt. A játékrészt 12-0-val indítva került lépéselőnybe. Az utolsó három és fél percet 56-45 után viszont 17-2-vel zárta a BEAC. A csapatok 62-58-ról futottak neki az utolsó 10 percnek. Itt a BEAC előnye a 13 pontot is elérte. Ezt követően a Vasas 76-70-ra felzárkózott, de a 39 ponttal, 10 lepattanóval dupla-duplát elérő Stephanie Kostowicz vezette BEAC nem engedte ki a kezéből a sikert. A Vasasnál a 16 pontos Sara Heljic lett a legeredményesebb.

 

 

Az MTK Budapest 66-63-ra verte a PINKK Pécsi 424-et. Az MTK 6-0-val kezdte a találkozót, az első félidőben azonban ez volt a legnagyobb különbség a felek között. Végül 20 perc után 31-30-ra ment az MTK. A harmadik negyed két nagy fordulatot hozott. Előbb a házigazda MTK lépett el 42-36-ra, majd innen 10-0-val 46-42-re fordított a PINKK. Az utolsó 10 percek 49-46-os pécsi előnyről vágtak neki a felek. Itt is nagy fordulatokat regisztrálhattunk. Az MTK 56-52-es előnyt épített fel, majd innen 11-0-val 63-56-ra újra elszakadt a PINKK. A vendégek azonban többször nem voltak eredményesek. A találkozó utolsó 10 pontját az MTK szerezte, mely ezzel életben tartotta esélyeit a 11. hely megszerzésére. A 66-63-as siker alkalmával a győztes gárdában a 16 pontos Czirják Noémi lett a legeredményesebb. A PINKK-nél Jovana Markovic jutott szintén 16 egységig.

 

Eredmények

 

Vasas Akadémia - ELTE-BEAC Újbuda 78-86 (21-25, 23-20, 14-17, 20-24)

Statisztika ITT


MTK Budapest - PINKK-Pécsi 424 66-63 (18-16, 13-14, 15-19, 20-14)
Statisztika ITT


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: