U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Fáradt csapatok bronzmeccse, egyoldalú döntő – statisztikai visszatekintés

2019.04.14. 23:59 | EuroLiga | Írta: Nagy Norbert

Vasárnap lezárult Sopronban a 2019-es Euroliga Final4. Az UMMC Jekatyerinburg egyoldalú döntőben 91-67-re kiütötte a Dinamo Kurszkot. A bronzcsatát két kifejezetten fáradtan mozgó gárda vívta. Végül az USK Praha szerezte meg a 3. helyet és a Sopron Basket zárt a 4. pozícióban. Statisztikai visszatekintés.

 

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball


Statisztikai visszatekintésünket kezdjük a magyar érdekeltségű bronzmérkőzéssel. Az USK Praha 54-53-ra múlta felül a Sopron Basket csapatát. Minden bronzmérkőzés előtt egy Final4 alkalmával a legnagyobb kérdés, hogy fizikálisan és mentálisan is melyik fél tudja rendezni a sorait. Ezúttal a mieink jó kezdése után már az első negyedben egy 10-0-s futással lépéselőnybe került a prágai alakulat. Ez már akkor megmutatta, hogy a rivális valamivel frissebb. A Sopron szívét dicsérte, hogy hat eladott labda és 10 kihagyott mezőnykísérlet ellenére 16-15-re visszajött.


A második negyedtől a szakmai nem kockáztatta Fegyverneky Zsófia csapatkapitány játékát, aki december óta sérüléssel küzd. A második eatpban 12 ponttal is ellépett a prágai alakulat, akiknél a félidőig szintén 8 eladott labda volt. A magyar csapat a nagyszünetre 38-31-re visszajött. Nem lehetett panasz a küzdésre és a védekezésre sem. Elsősorban a 6 szerzett labdában és a 9 gyorsindításos pontban bízhattunk. A harmadik negyedben ezek kiegészültek egy-egy remek villanással, így a szintén holtponthoz érkező prágaiakat 46-46-nál sikerült utolérni. Ekkor a statisztikai lapra pillantva ugyanakkor láthattunk nyolc kihagyott büntetőt, ami a mentális fáradtságot mutatta a mieinknél.


A fordulópontot egyértelműen az jelentette, hogy 46-46 után nem sikerült a vezetést megszerezni. Sőt, még a játékrész utolsó másodperceiben a prágaiak 48-46-nál újra előnybe kerültek. Ez lélektanilag megfogta a Sopront és a Prágát visszaemelte arra szintre, amivel kezdték a meccset. A záró szakaszban 17 mezőnykísérletből már csak kettő lett sikeres a mieinknél. A prágaiaknál is csak 15-ből 6, de az is elégnek bizonyult számukra a győzelemhez. Teja Oblak kiállítása sem billentette ki őket. Nyerte a lepattanócsatát a Sopron, ami Amanda Zahui bokasérülésének fényében extra.

 


Összességében joggal lehet büszke a Sopron a teljes szezonra! Megérdemelte a csapat azt a vastapsot, amit a negyedik helyért járó érmek átvételekor kapott. Egy bronzmeccs, ami mindig speciális versenyhelyzet, erre beharangozónkban is felhívtuk a figyelmet, tartogathat ilyen nehéz pillanatokat.

 

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball


Az esti döntőt a nemzetközi történések iránt érdeklődők megkülönböztetett figyelemmel várhatták. Sajnos azonban az igazán éles és pikáns csata elmaradt. Minden tisztelet és elismerés a Jekatyerinburg előtt. Amit profizmusban, összpontosításban hoztak ezen az estén, az mindent felülmúlt. Ilyen Európa és talán a világ legjobb női kosárlabda csapata!


A kezdeti ismerkedés után már az első negyedben elléptek 7 ponttal. Ekkor 17 mezőnykísérletükből 10 sikeresnek bizonyult. Ezt tovább fokozták a félidőig és mivel alig fél perc volt hátra, amikor Breanna Stewart kiesett, nyugodtan mondhatjuk, hogy tették ezt egy teljes felállású Kurszk ellen. Döbbenetes volt látni a félidei statisztikán, hogy a 48 pontjukat közel 66%-os mezőnymutatóval érték el. A 32 mezőnykísérletükből 21 sikeresnek bizonyult. Ehhez jött a 20-17-re megnyert lepattanócsata.


A Kurszk mindössze 28%-al dobott mezőnyből és ha nincs 10 értékesített büntetőjük, még nagyobb lett volna a különbség. Rendkívül puhán védekezett a Kurszk, mindössze három faultjuk volt a félidőben. Még azzal sem próbálkoztak meg, hogy legalább tördeljék a játékot. Erre a sajtótájékoztatóján Lucas Mondelo is felhívta a figyelmet. A harmadik negyedre mentálisan is összeomlottak és innentől nem volt kérdés a kiütés.
 

A Jekatyerinburg teljesítményének értékéből semmit nem von le, hogy milyen gondokkal küzdött riválisa. Érdemes elmenteni a statisztikai lapjukat. Egy nemzetközi kupadöntő végén nem biztos, hogy látni fogunk még egyszer ilyet. A mezőnymutatójuk 60%-os lett, 61-ből 37 kísérletük utat talált a gyűrűbe. 19 gólpasszal, 39 lepattanóval zártak. Érdemes kiemelni a festékből jött 42 pontot, a 19 gyorsindításos pontjukat és még – az orosz sajtó által néha kritizált – kispad is kapott lehetőséget. A sérült Natalia Anoikinát leszámítva mindenki pályára lépett, így ilyen módon is átélhette a sikert.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: