U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Miguel Mendez: az út legalább olyan fontos

2019.04.16. 23:28 | EuroLiga

Vasárnap este az UMMC Jekatyerinburg sikerét hozta az Euroliga 2019-es döntője. A Dinamo Kurszk együttesét 91-67 arányban ütötték ki. A spanyol farodevigo.es portál Miguel Mendez-zel, a Jekatyerinburg vezetőedzőjével készített egy remek nagyinterjút. Ebből szemezgetünk az alábbiakban.

 

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball


Miguel Mendez Sopronban minden sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy nem csak ezzel a hétvégével, hanem az egész szezonnal elégedett. Az orosz klub fennállása egyik legjobb évét teljesíti. Végig kiegyensúlyozottak és ez óriási változás a korábbi szakvezetőik által felépített szezonjaikhoz képest. Ez az átalakulás elsősorban a Mendez által képviselt hitvallásnak köszönhető.


„Közhelynek hangzik, de az út legalább olyan fontos. Ami azon történik, az határoz meg minket.” – fogalmazott a lapnak a kiváló szakember. „A városért, a klubért játszunk. Nagyon fontos számunkra, hogy akik kilátogatnak a meccseinkre, elégedettek legyenek a látottakkal. Minden meccsnek van értéke. A klubigazgatónknak a Real Madrid példáját szoktam felhozni. Három Bajnokok Ligáját nyertek sorozatban, most mégis minden vasárnap csalódottan mennek haza a szurkolóik 20 pontos hátrányban a Barcelona mögött. Nekem edzőként egy győzelem áprilisban, még ha az trófeát is hoz számunkra, nem ad felmentést az egész szezonra. Profi edző vagyok. Tisztában vagyok azzal, hogy minket is, mint a Real Madridot a trófeák alapján ítélnek meg. Ami előtte történik az is sokat számít és ebben a klubigazgatónk egyetért velem. Tökéletes szezonunk van. Oroszországban megnyertük a Kupát és a Szuperkupát. Az Euroligában a legtöbb pontot, a legtöbb lepattanót és a legtöbb gólpasszt átlagoló csapat voltunk. Másik oldalról egyik játékosom sem szerepel az egyéni rangsorok élén, mert a sok sztár ellenére végig csapatként, egymásért küzdve játszottunk. Nekem ez legalább ugyanitt ér, mint egy trófea.” – mondta Mendez.


Minden előzetes várakozást felülmúlt a soproni Euroliga döntő, amikor kiütötték a Kurszkot. Már Breanna Stewart sérülésekor 16 pont volt a különbség és a folytatásban ez a 31 egységet is elérte. Ugyanakkor Miguel Mendez hangsúlyozta, hogy a látszólag könnyed játékot és csúcsformát nem könnyű elérni.


„Vannak különleges meccsek. Tudni kell, hogy ezeket hogyan lehet megnyerni. Jó felfogásban kezdtünk és a taktikánk működött. Ez az a hónap az évben, amibe egészségesen és mentálisan felkészülve kell érkezni. Ez az igazán nehéz. Nem könnyű megismételni a nagy győzelmeket, legyen akármilyen erős a keret. Nem tagadom, hogy a világon, beleértve a WNBA-t is, én dolgozhatok az egyik legerősebb kerettel. Ezen nincs mit szépíteni, de ez a Kurszk felér hozzánk. Mindent ki kell adnod magadból, hogy elérd a legmagasabb szintet, ami nem egyszerű.” – összegzett a szakember, akit a spanyol női kosárlabdáról is kérdeztek. Az Euroliga négyes döntőjében három csapatot is spanyol vezetőedző irányított, illetve az Európa Kupában is spanyol szakember ért fel a csúcsra.

 


„Ilyen tekintetben nagyon elégedett vagyok. Sok kiváló spanyol játékos, edző, másodedző dolgozik szerte Európában. Az Európa Kupát Victor Lanea nyerte az Orenburggal, ami nem egy nagy költségvetésű csapat. Kiváló szinten van a spanyol női kosárlabda. Ha ugyanezeket az eredményeket a férfi szakág hozza, hetekig a címlapokon szerepel.” – mondta Mendez, akit a történelmet író Alba Torrens-ről is kérdeztek. Az első spanyol játékos lett, aki ötször hódította el az Euroliga trófeáját.


„Alba egy különleges játékos és egy különleges ember. Pályafutása csúcsán van jelenleg. Akadtak térdproblémái, de nagyon jó kezekben volt az elmúlt hetekben nálunk. Nagyon erős mentálisan és mindenre odafigyel. A táplálkozásra, a fizikumára. Amikor a szállodában ünnepeltünk, akkor megengedett magának egy szem friss croissant-t. Ez volt az ő „nagy örültsége”. Ezzel „kockáztatott”, miközben körülötte sokan megengedtek maguknak egy pohár italt is. Ez a példa jól mutatja, hogy mennyire odafigyel mindenre.” – méltatta a zseniálist játékost vezetőedzője.


Miguel Mendez három országban összesen 16 trófeát szerzett edzői pályafutása alatt. Arról is kérdezték az 52 éves szakembert, hogy miben talál még motivációt ennyi siker után. „Motivációt találni könnyű, ha a földön tudsz maradni a sikerektől. Tisztában vagyok vele, hogy kivételesen szerencsés ember vagyok emberileg és szakmailag is. Én minden munkanapomra úgy tekintek, szeretnék megdolgozni azért, hogy kiérdemeljen azt a megtiszteltetést, hogy itt lehetek. A világon a női kosárlabdában erre a posztra vágyik az összes edző. Ahhoz, hogy legyen esélyed trófeákat nyerni, ilyen nagyszerű csapathoz kell kerülni. Női kosárlabdában nagyon kevés ilyen hely van. Még éhes vagyok a sikerre. Szenvedéllyel tekintek a munkámra. Nagyon sok áldozatot követel meg, de családomat és engem is kompenzálnak a sikerek. Szeretnénk folytatni ezt az utat.” – zárta a beszélgetést Mendez.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: