U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Előnyben a DVTK az elődöntőben

2019.04.17. 20:27 | Magyar Bajnokság

Szerdán megkezdődött az Aluinvent DVTK és a CMB Cargo UNI Győr bajnoki elődöntő párharca. A DVTK 64-52-es győzelmet aratott és ezzel 1-0-s előnyre tett szert az egyik fél második sikeréig tartó küzdelemben.

 

 

A szerdai időpontban is szépszámú közönség előtt dobták fel a labdát Miskolcon, ahol az első perceket pontszegény játék jellemezte. Az első szakasz hajrájában 10-9 után lépett el a DVTK. A negyedet ugyanis 8-0-val zárva 18-9-es előnyre tett szert. A hullámzó meccsen a második etapot két nagy futás határozta meg. Előbb a DVTK 20-11-es előnye után 14-0-s futással fordított 25-20-ra a Győr. A félidő utolsó három perce azonban a házigazdáról szólt. Betalált távolról Skoric, Medgyessy és kétszer Walker-Kimbrough is. Végül 15-0-s sorozattal 35-25-ös előnyre tett szert a nagyszünetre.

 

 

A harmadik negyedben is lendületben maradt a DVTK, 43-27-nél már 23-2-es szériát rögzíthettünk. Innen a folytatásra 15-17 egység között állt be a különbség. Az utolsó 10 percnek 51-36-ról futottak neki a csapatok. A 19 pontot is elérte a DVTK vezetése. Az utolsó három percben 60-43 után kezdett el faragni a hátrányából a Győr. A miskolci siker azonban nem forgott veszélyben. A 64-52-es győzelem alkalmával Chanel Mokango 22 ponttal és 13 lepattanóval dupla-duplát ért el. A DVTK 1-0-s előnyéről az egyik fél második sikeréig tartó párharc szombaton Győrben folytatódik.

 

Eredmény

Aluinvent DVTK - CMB Cargo UNI Győr 64-52 (18-9, 17-16, 16-11, 13-16)

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása 1-0 az Aluinvent DVTK javára.
 

Statisztika


Hozzászólások

1. Palásthy Tamás
2019. 04. 17. 20:57
Hát igen.. Ezzel a játékkal nem kell Euroliga.. Persze minden meccs ajándék, sok volt biztos a pihi..
Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: