U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Link ajánló: Sopron Basket - ZTE NKK 18:00

2019.04.18. 13:29 | Magyar Bajnokság

Csütörtökön megkezdődik a Sopron Basket és a ZTE NKK elődöntő párharca, mely az egyik fél második sikeréig tart. A Novomatic Arénában 18 órakor kezdődő összecsapás kapcsán az alábbiakban az élő eseménykövetéshez ajánlunk linkeket, illetve olvasható korábbi beharangozónk.

 

 

Élőképes közvetítés ITT látható a mindiGO Sport felületén

 

Élő statisztika IDE KATTINTVA érhető el 

 

BEHARANGOZÓ

 

 

A Sopron Basket a hétvégi Euroliga Final4 után fut neki az elődöntőnek. Egy évvel ezelőtt a Final4-t már a bajnoki döntő rajtja követte, de ugyanúgy csütörtökön kellett pályára lépni. Akkor nagyon jól sikerült regenerálódnia Roberto Iniguez együttesének és 10 pontos győzelmet aratott Szekszárdon. Ezúttal annyiban más a versenyhelyzet, hogy most utaznia nem kell a Sopronnak. A párharc esetében soproni oldalról nagy kérdés, hogy a sérültek, Fegyverneky Zsófia és Amanda Zahui milyen állapotban vannak. A csapatkapitány az EL-bronzmeccsen a második negyedtől nem lépett pályára, míg a svéd center bokasérülést szenvedett. Igaz, ezt követően tudta folytatni a találkozót. Természetesen ugyanilyen nagy kérdés, hogy mentálisan mennyire tudott feltöltődni az elmúlt napokban a bajnoki címvédő. Egy ilyen hétvége ugyanis rendkívül felfokozott idegi terhelés, rengeteg külső hatással, érzelemmel, amit mindenkinek rendeznie kell magában.

 


Ha szigorúan a statisztikát, a játékoskereteket nézzük, akkor játsszon bármilyen felállásban, óriási favorit a Sopron. A két csapat október 17-én és március 30-án találkozott. Az októberi zalaegerszegi összecsapást 95-72-re nyerte a Sopron, míg a márciusi alapszakasz-záró találkozót a Novomatic Arénában 81-54-re húzták be a hazaiak. Mindkét meccsben közös, hogy az első félidő még szorosan alakult. Zalaegerszegen a 26-6-os harmadik negyed, Sopronban a 23-5-ös negyedik hozta el a végeredményben megjelenő nagy differenciát. A ZTE számára ezúttal (is) egyértelmű cél lehet, hogy minél tovább tudja kitolni a szoros periódust, amikor még látótávolságban követi riválisát.


A ZTE összességében jó előjelekkel fordulhat az elődöntőre. A PEAC ellen remek formát mutatott Gáspár Dávid együttese. Mindkét meccsen 77 pontig jutott, magabiztosan nyerte a lepattanócsatát. Az első meccsen a palánkok alatt a Horti, Parker, Ndiba trió remekelt 46 pontot elérve. A másodikon a rutinos görög klasszis Maltsi hozott 22, illetve Sigi Koziar 17 pontot. Ez egy nagy fegyvere az idei ZTE-nek, hogy több posztról több opciója mutatkozik támadásban. Szerkezetben is nagyobb mozgásteret jelent számára. A ZTE negyeddöntője április 7-én vasárnap lezárult, így a sérülteknek is volt idejük gyógyulni. Összességében tehát a március végén látott összecsapáshoz hasonló – sokáig szoros – képet vetít előre ezen elődöntő párharc nyitánya.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: