U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Balogh Judit és az ELTE-BEAC Újbuda szezonértékelése

2019.05.09. 11:29 | Magyar Bajnokság

A hivatalos felületein az ELTE-BEAC Újbuda közzétette Balogh Judit vezetőedző szezonértékelését. Az alábbiakban az élvonalban 9. helyet szerző klub összeállítása olvasható.

 

Fotó: ELTE-BEAC Újbuda / Girgász Péter

Fotó: ELTE-BEAC Újbuda / Girgász Péter

 

Forrás: ELTE-BEAC Újbuda hivatalos honlap

 

Tizenegy sikerrel zárva, a kilencedik helyre ért oda csapatunk az idei évad végén. Sok minden történt velünk a szezonban, volt miről beszélgetnünk a csapatunk kispadján 15. szezonját befejező vezetőedzőnkkel, Balogh Bubuval.

 

A csapat két éve is kilencedik lett, ahogy idén is. Akkor azt mondtad, nem vagy elégedett, most viszont úgy nyilatkoztál az utolsó mérkőzés után, hogy nincs okunk elégedetlennek lenni. Miben más az idei kilencedik hely, mint a két évvel ezelőtti?

 

Két éve két csapatot tudtunk megelőzni, tavaly egyet, most hármat, szóval, ha csak a számokat nézzük, akkor az idei a legjobb eredmény. De ezek csak számok, nem ez a fontos. Sokkal fontosabb az az út, amit az idény során megtettünk. Akkor dolgoztunk jól, játékosok, edzők, klubvezetők, ha egy csapat az idény végén nem ugyanaz, mint az idény kezdetekor. Ez a csapat rengeteget fejlődött idén, nagyon nagy utat tettünk meg, ez pedig számunkra fontosabb, mint hogy milyen helyezés áll a nevünk mellett. És igen, ebben a tekintetben azt gondolom, most van okunk az elégedettségre. Azt is hozzá kell tenni, hogy elképesztően pechesek voltunk az idényben, visszanéztem, összesen az egész szezonban három olyan edzés volt, amin teljes létszámban részt tudtuk venni, ebből kettő az utolsó hétre esett. Sok probléma, sérülés hátráltatott minket, és sokat beszéltünk róla, hogy mi lehetett volna, ha ez nincs, ha korábban összeáll a csapat, ha Stephanie az évad elejétől itt van – hiszen ő volt az első számú jelöltünk a nyáron is magas posztra –, de a sportban nincs ha, úgyhogy ezeken a kérdéseken kár rágódni.

 

Valóban, Stephanie érkezése mintha új impulzust adott volna a csapatnak, nem beszélve a pontjairól.

 

Vele nagyon szerencsénk volt, nem csak a játéka, de a személyisége miatt is, a lazasága, vidámsága, bohósága jót tett a társaságnak. Ugyanakkor az egész évre igaz volt, hogy az idei csapat nagyon jó közösséget alkotott. Ezek a lányok érezhetően szerették egymást. Bizton állíthatom, hogy nekünk volt a legjobb kispadunk a bajnokságban, óriási energiákat tudott adni a pad a pályán lévőknek, nem volt széthúzás, nem volt sértődés, amikor valaki kimaradt az aktuális meccsen. Az elmúlt években rendre küzdöttünk belső konfliktusokkal, az idei évben nem volt ilyen. Ez azért is nagy szó, mert miközben az ellenfeleink sorra elfogytak az évad végére, addig mi tulajdonképpen az utolsó meccsekre voltunk a legtöbben, összesen 16-an zártuk a szezont. Az mutatta a csapat összetartását, hogy a kimaradók, a padon ülők is együtt éltek a mérkőzésekkel, őszintén tudták bíztatni a társakat és örülni minden sikernek.

 

Pedig akár meg is bonthatta volna az egységet Stephanie érkezése.

 

Ő egy hiányposztra érkezett, hiszen világosan látszott, hogy nincs olyan magasemberünk, aki annyira stabilan tudna palánk alatt dolgozni, és jó százalékkal a helyzeteket értékesíteni, mint ahogyan azt ő tette. Úgy éreztem, hogy az ő érkezésével a többiek is a helyükre kerültek, abba a szerepbe, ami nekik való volt, ezáltal ők is jobban tudtak teljesíteni.

 

 

Még egy ilyen fordulópont volt idén: Anna érkezése novemberben. Amennyire Steph a pontok miatt volt fontos, Anna stabilitást hozott a pályára.

 

Annát ez a fiatal csapat nagyon tisztelte, nyilván, nem véletlenül és nem ok nélkül, hiszen ő ezt az egész eddigi pályafutásával kivívta magának. Remekül illeszkedett a csapatba, fel tudta vállalni ezt a vezér szerepet, tudta tanítani a fiatalokat, egy-egy jó mondattal, tanáccsal bíztatni őket a megfelelő helyzetben, ami sokat számított. Az élet az ő beilleszkedését is elrendezte, mert pont akkor vált ki a csapatból Mérész Trixi – pontosan egy közös edzésen tudtak ők ketten részt venni. Ez a helyzet számunkra is új feladatot adott, Trixi elvesztésével stratégiát kellett váltanunk, hiszen egy ponterős magasembert veszítettünk el, úgyhogy Anna gyakorlatilag akkor érkezett, amikor újraépítettük a csapatot. Trixire visszatérve, nagy veszteség, hogy számára ez az idei szezon öt meccs után elúszott, mert nagyon sokat terveztünk vele dolgozni, ugyanakkor le a kalappal előtte, mert az, ahogy ő emberileg viselte a kálváriáját, az szintén példaértékű volt.

 

Nüanszokon múlott, hogy lemaradtunk a legjobb nyolcról. Nagyon bánod, hogy így alakult?


Tulajdonképpen hat ponton múlott, hiszen annyival kaptunk ki a Ceglédtől itthon. Ha az a meccs megvan, akkor bent vagyunk a nyolcban. De kérdem én, mire lett volna nekünk az jó? Persze, kitesszük a faliújságra, örülünk neki, majd bemegyünk a Play Off-ba, ahol esélytelenek vagyunk a győzelemre. Az motiválta volna vajon a csapatot? Mit mondtunk volna nekik? Hogy verjék meg a Sopront? Nyilván esélyünk sem lett volna. Majd utána az alapszakasz negyedik PEAC-ot, akiktől oda-vissza sokkal kaptunk ki? Ezekből nem tudtunk volna igazán építkezni. Helyette jött a PlayOut, amiben tudtunk célt, motivációt adni a csapatnak. Kitűztük magunk elé, hogy érjük be a Vasast, érjünk oda a kilencedik helyre. Ezért tudtunk dolgozni, ebben tudtunk hinni – és lám, sikerült is.


Azért az a hét meccses győzelmi sorozat a végén nem volt akármi. Gondoltad volna, hogy így tudjuk zárni az évet?

 

Azt hiszem, bármilyen sorozatban, bármilyen körülmények között hét mérkőzést nyerni zsinórban nagy dolog egy csapat életében. Persze, lehet azt mondani, hogy milyen ellenfelekkel szemben, de hogy ne hibázz egyszer sem, az a valódi feladat. Mi is voltunk hozzá közel, ez is egy fontos tapasztalás volt. Egyrészt, hogy hinni kell folyamatosan abban a munkában, amit elvégeztél, másrészt pedig, hogy tudni kell odatenni magad akkor is, amikor épp nagyon nem megy. Hogy igenis össze kell raknod magadat fejben arra a negyven percre, koncentrálni, küzdeni, hajtani akkor is, amikor fáradt vagy, amikor éppen semmi sem akar sikerülni. Ez óriási erénye volt az idei csapatnak. A korábbi években rendre az volt a forgatókönyv, hogy ha egy mérkőzésen az ellenfél ellépett 15-20 ponttal, akkor biztos, hogy ennyivel, vagy inkább 30-40 ponttal kikaptunk a végén. Az idei csapat ebben is nagyon más volt. Nem egyszer tudtunk felállni nagy mélységekből, és tudtunk változtatni, meccsen belül is. Ott volt például a Cegléd elleni hazai meccs – Dia megsérült a 12. percben, elléptek a ceglédiek 15 ponttal. De mégis tudtunk stratégiát váltani, meccsen belül is, és visszakapaszkodtunk nagy hátrányból. Nem sikerült győzni, de az, hogy ott nem omlottunk össze, nagyon fontos volt. Vagy az alapszakasz-záró mérkőzésen, a Vasas ellen, ahol 17 pontos hátrányból tudtunk nyerni. Ez mutatja azt, hogy mennyire erősek voltunk idén, hogy mentálisan, fejben, hitben sokat léptünk előre az évad során.

 

Az idei évre gyakorlatilag teljesen új csapatot kellett építeni – mi vár ránk jövőre?

 

Azt gondolom, ugyanez. Ez nálunk minden évben így van, hiszen a fiatalokat elviszik a nálunk tehetősebb, nagyobb csapatok, akikkel mi nem tudunk, nem is akarunk versenyezni. Ez nyilván most sem lesz másként, ők lépnek tovább, új szerepekben, új feladatok között próbálják ki magukat, mi pedig ismét kezdünk építkezni. De valahol ez is egy jó motiváció, hiszen mindig izgalmas új játékosokat megismerni, elkísérni őket pályafutásuk egy szakaszán, dolgozni velük és látni, hogy hogyan fejlődnek, miként alakulnak az itt eltöltött idő alatt.

 

Forrás: ELTE-BEAC Újbuda hivatalos honlap


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: