Európa-bajnokság 2019

A Szatmárnémeti szépített a döntőben Romániában

2019.05.16. 21:24 | Románia

A Szatmárnémeti 2-1-re szépített az egyik fél harmadik sikeréig tartó bajnoki döntőben Romániában. A Sepsiszentgyörgy együttesét 52-47-re győzték le. Folytatás a negyedik találkozóval szombaton szintén Szatmárnémetiben.

 

Fotó: Facebook.com/primariasatumare

Fotó: Facebook.com/primariasatumare

 

Az első két mérkőzést hazai pályán a Sepsiszentgyörgy nyerte, amivel egy sikerre került a bajnoki címtől. A Szatmárnémeti a hátrány ellenére nem adta fel és szervezett védekezéssel igyekezett magához ragadni kezdeményezést. 10 perc után 11-7-re vezettek. A második szakaszban már valamivel hatékonyabban támadtak a csapatok. A hat pontot is elérte a differencia és ez a félidőig megmaradt. Ekkor 26-20-ra ment a Szatmárnémeti.

 

 

A harmadik negyed elején 33-25-re ellépett a Szatmárnémeti, de továbbra is ideges játék, sok hiba és leginkább küzdelem jellemzte a meccset. A negyed végére a Sepsiszentgyörgy kapott el egy jobb periódust, amivel 37-34-re visszajöttek. Sőt, a záró szakasz elején egy triplával egyenlítettek is. Innen fej-fej mellett haladt a két gárda, majd fokozatosan ismét a Szatmárnémeti került előnybe. Töredezett hajrát láthattunk, rengeteget állt a játék. Döntő pillanatokban azonban a Szatmárnémeti nem hibázott és megérdemelt 52-47-es sikert aratott. A győztes gárdából a 21 pontot, 15 lepattanót jegyző Brittany Denson emelkedett ki.

 

Eredmény

CS Municipal Satu Mare - ACS Sepsi SIC Sf Gheorghe 52-47 (11-7, 15-13, 11-14, 15-13)

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása 2-1 a Sepsi-SIC javára.

 

Statisztika


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: