U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Két bajnoki cím után a TFSE - Interjú Magyar Bianka vezetőedzővel

2019.05.16. 19:15 | Egyetemi kosárlabda | Írta: Nagy Norbert

A TFSE csapata nagy menetelésben van. Szombaton bebiztosította első helyét az Amatőr Bajnokság Piros Csoportjában, kedden pedig az Egyetemi Bajnokságban védte meg a címét. Magyar Bianka vezetőedzővel beszélgettünk a minden előzetes várakozást felülmúlóan sikeres évad tapasztalatairól.
 

Fotó: TFSE

Fotó: TFSE


A TFSE az Amatőr Bajnokságban mindössze két vereséget szenvedett idén, az Egyetemi Bajnokságban pedig veretlenül ért fel a csúcsra. Magyar Biankát beszélgetésünk kezdetén arra kértük, hogy vázolja: szerinte miben rejlik a csapat ereje.


„Tavaly ez a csapat az NB1/B bajnokságban a hatodik helyen végzett. Azt tűztük ki célul, hogy szeretnénk idén bejutni a négy legjobb közé. Olyan álomszerűen alakultak a dolgok, hogy egészen a végéig meneteltünk és sikerült megnyerni a bajnoki címet.” – kezdte visszatekintését a TFSE szakvezetője. „Úgy gondolom, hogy ez óriási eredmény. A bajnokság évről évre erősödik. Ezt mutatja az is, hogy egyetlen csapat sem tudott veretlen maradni. Az erényünk a csapategységben van, nálunk senki sem fizetésért kosarazik. A kosárlabda szeretete, a lányok tehetsége, szíve és a befektetett munka visz minket előre. Fegyelmezetten dolgoztak egész évben. Soha sem tekintettünk túlzottan előre, mindig mérkőzésről mérkőzésre terveztünk, haladtunk. Nem találok szavakat, fantasztikus, amit idén véghez vittünk.” – fogalmazott lapunknak Magyar Bianka, mielőtt arról beszélt volna, hogy miben sikerült fejlődni a korábbi évekhez képest.

 


„Azt fogalmaztuk meg szezon előtt, hogy sokkal keményebben kell dolgoznunk, mint tavaly. Az edzések száma növekedett. Heti rendszerességgel folytattunk a lányokkal erőnléti edzéseket, valamint egyéni képzéseket is. Voltak olyan plusz lehetőségek, mint a fülöp-szigeteki edzőtáborozás vagy éppen a szezon elején a besztercebányai felkészülési tornák, amik a csapategységet mind-mind erősítették. Úgy gondolom, hogy ezek összességében olyan plusz dolgok, amik sikeresebbé tettek minket. Az egész szezonban a lányok összhangban és fegyelmezetten dolgoztak. Megbeszéltük, hogy ha mi eredményesek akarunk lenni, akkor az egész szezon során nagyon koncentráltnak, fókuszáltnak kell lennünk.” – összegzett a TFSE vezetőedzője.

 

Fotó: TFSE

Fotó: TFSE


Párhuzamosan futott az Amatőr Bajnokság és Egyetemi Bajnokság, így megkerülhetetlen volt a kérdés, hogy érzelmileg, szakmailag mely sorozat milyen helyet foglal el a vezetőedző szívében. „Azt kell tudni a csapatunkról, hogy a keretben mindenki TF-es hallgató. Az egyetem részéről az elsődleges elvárás az mindig a MEFOB bajnoki cím megszerzése. Ez már idén ötödször sikerült az egyetemünknek, ami óriási eredmény. Számomra mégis egy kicsit az amatőr bajnoki cím kedvesebb. Ezen 14 csapat között nagyon kiélezett verseny zajlott egylabdás meccsekkel, illetve ott két vereségünk is lett a szezon során.” – felelte Magyar Bianka, akinek azt is felvetettük, hogy a két bajnokság összesen 42 tétmeccset hozott. Adódott a kérdés, hogy a mennyiség nem ment-e a minőség rovására.


„Olyan csapatunk van, ami nagy rotációs lehetőségeket kínál. Nem öt-hat emberrel játszottuk végig ezeket a mérkőzéseket. Ennyi mérkőzés inkább segíti a csapatunk fejlődését. Abszolút nem gondolom hátránynak, sőt inkább azt mondom, hogy előny.” – jelentette ki a TFSE vezetőedzője.

 

Fotó: TFSE

Fotó: TFSE


Az Amatőr Bajnokság Piros Csoportjának megnyerésével a TFSE feljutott az élvonalba. Hogy ott el tud-e indulni, az még a jövő kérdése. „Rektor Úr is felvetette ezt a lehetőséget. Én úgy tudom, hogy támogatná is. Én személy szerint szívesen kipróbálnám magamat az A-csoportban. Az, hogy ez meg tud-e valósulni, inkább a menedzsment feladata. Még van nekünk hétvégén egy Hepp Kupa döntőnk. Addig nem beszélünk ilyenről. Majd, ha vége lett annak, akkor ülünk le egyeztetni.” – fogalmazott lapunknak Magyar Bianka.


Tavaly az Európai Egyetemi Játékok után már beszélt lapunknak arról Magyar Bianka, hogy a csapat versenyképességét elsősorban azzal lehetne növelni, ha több kiélezett, nagy iramú meccset tudna játszani. „Lengyelországban lesz idén az Európai Egyetemi Játékok és nekem célom, hogy idén a legjobb nyolcba kerüljünk. Próbáljuk ezt megcélozni, előrelépett sok téren a csapat. Ilyen szempontból valóban nagy segítség lenne, ha a csapat hétről hétre a legmagasabb szinten, a legmagasabb ligában tudna játszani.” – erősítette meg a TFSE vezetőedzője, mielőtt a beszélgetésünk végén a hétvégi Hepp Kupa négyes döntőt is érintettük.


„A lányokban most óriási lendület van és nagyon motiváltak. Nem lesz probléma a felpörgéssel. A célunk szombaton a Tatabánya ellen kivívni a döntőbe jutást. Onnantól pedig majd meglátjuk, hogy mi vár ránk. Egyelőre még csak a szombati Tatabánya elleni meccsel foglalkozunk. Jó a hangulat a csapatban. A fegyelmezettségünket mutatja, hogy sem az Amatőr bajnoki cím után, sem a MEFOB-ot követően nem engedték el magukat a lányok. Nem voltak hajnalig tartó bulik. Ha mondhatom így, profi módon álltak hozzá és tudták, hogy még nem szabad kiengedni.”

 

Fotó: TFSE
Fotó: TFSE


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: