U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Médianapot tartott az Indiana Fever

2019.05.21. 16:59 | WNBA

Megtartotta 2019-es médianapját a hazánkban is két igencsak népszerű játékost, Candice Dupree-t és Erica McCall-t felvonultató Indiana Fever. Az elmúlt két év szerényebb teljesítményei után a klubnál bíznak az előrelépésben.

 

 

Bár mindenki tisztában van azzal, hogy az előszezon eredményeiből messzemenő következtetést nem szabad levonni, de a Fever-nél a médianpon így is minden az elmúlt hetek három sikere körül forgott. Végre valamilyen eredmény, amibe tudnak kapaszkodni - gondolhatják joggal a szurkolóik. A csapat ugyanis megnyerte az összes felkészülési találkozóját.

 

Visszatért az együtteshez Shenise Johnson és sokat lendített a játékon a Draft-on megszerzett Teaira McCowan is. Candice Dupree-nek és Kelsey Mitchell-nek pedig az idei évadban is vezérként kell húznia a gárda szekerét. A csapat nagyon sok bírálatot kapott a közönségtől, a szaksajtótól. Helyenként joggal, néha talán eltúlzott módon is, miután 2017-ben 9 győzelemmel és 25 vereséggel, majd 2018-ban még azt a gyenge szereplést is alulmúlva 6 győzelemmel és 28 vereséggel zártak.

 

 

"Ez az a része, amit az emberek kívülről nem látnak: a rengeteg áldozat, amit hozunk az egész szakmai programért. Megtapasztaltuk milyen sorozatban veszíteni. Nem szeretnénk ezt az érzést idén is átélni." - hangsúlyozta Kelsey Mitchell a sajtótájékoztatóján, akihez csatlakozott Teaira McCowan is. "Jól kezdtük az évet. 3-0. Ez csak előszezon, de látjuk, hogy min kell még dolgoznunk, hol kell fejlődnünk. Napról napra lépünk előre a tranzíciós játékban és ez az, amivel a meccsek 90%-át meg lehet nyerni." - fogalmazott a fiatal center.

 

A Fever pénteken a New York Liberty otthonában kezdi az évadot. A hazai bemutatkozásukra június 1-én kerül sor. Ekkor ők látják vendégül a Liberty-t. A 20 éves fennállását ünneplő klubnak az egy különleges délután lesz. A találkozót megelőzően köszöntik ugyanis az Indiana Fever történetében a 12 legjobbnak választott játékost. Köztük Candice Dupree-t.

 

A médianapon a hivatalos csapatképek is elkészültek. Az alábbiakban Candice Dupree és Erica McCall látható:

 

Fotó: Indiana Fever

Fotó: Indiana Fever

 

Fotó: Indiana Fever

Fotó: Indiana Fever


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: