U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

A szakíróknál a Washington Mystics a favorit

2019.05.22. 18:19 | WNBA

Immár negyedik évben kérdezett meg a WNBA szezon rajtja előtt 14 ismert szakírót az AP hírügynökség az adott évad esélyeiről. Idén a véleményvezérek szerint a Washington Mystics mindent vihet.

 

Fotó: Washington Mystics

Fotó: Washington Mystics

 

A legismertebb szakírók szerint az elmúlt évadban bajnoki döntőig menetelő Washington Mystics lehet 2019-ben a WNBA bajnoka és Elena Delle Donne személyében ők adhatják az MVP-t is. A 14 szavazásra jogosult szakíró közül öten várták a washingtoniakat az első helyre, de mellettük is a többség magasan rangsorolta a fővárosiakat. A szavazás négyéves fennállása során először lett a Mystics a befutó.

 

"Jó azt látni, hogy kívülről úgy vélik az emberek, ha egyszer eljutottál a döntőig és egy fiatal, tehetséges csapatod van, akkor a következő évben már esélyes vagy. Ezt azért nehéz valóban megcsinálni. Fizikális és mentális téren is azon dolgozunk, hogy évről évre versenyképesebbek legyünk. Remélem tudtunk tanulni a tavalyi elveszített döntőből is." - fogalmazott Mike Thibault vezetőedző.

 

Szoros volt a verseny, hiszen a szakírók közül szintén öten várták a Las Vegas Aces-t az első helyre. Az évad sztárigazolását szállító klub Liz Cambage megszerzésével, illetve az elmúlt három WNBA Draft 1/1-esével valóban komoly tényező lehet. Bár mindenki felhívja a figyelmet, hogy nagyon sok a kérdőjel náluk. A szavazás végeredményét rangsorolva a harmadik legtöbb voksot gyűjtő a Los Angeles Sparks, ahova Derek Fisher személyében új edző és Chiney Ogwumike személyében egy újabb szupersztár érkezett.

 

 

A negyedik legjobban szereplő a szavazáson a Phoenix Mercury. Róluk mi is többször írtunk, hogy óriásiak a várakozások. A Griner, Taurasi, Bonner trió és az összességében is rendkívül rutinos alapcsapatuk erre reálisan jogosítja fel őket. A Chiney Ogwumike-t elveszítő, de további értékeit megtartó és még mindig igen komoly fejlődési potenciállal rendelkező Connecticut Sun kisebb meglepetésre csak az ötödik legmagasabb pontszámot érte el a voksoláson. A tavalyi évben nagyot fejlődő és alapszakasz második Atlanta Dream pedig mindössze a hatodik. Igaz, egyelőre Angel McCoughtry játékára nem számíthatnak.

 

A címvédő és számtalan nehézség által sújtott Seattle Storm-tól nem várnak a szakírók duplázást. A hetedik legtöbb voksot kapták. Breanna Stewart és Sue Bird kiválása, illetve Dan Hughes vezetőedző súlyos betegsége miatt ez teljesen érthető is. A rangsor további eredménye pedig Minnesota Lynx, Chicago Sky, Dallas Wings, New York Liberty és Indiana Fever.

 

Fotó: Washington Mystics

Fotó: Washington Mystics

 

A szakírók előzetesen Elena Delle Donne-t, a Washington Mystics sztárját várják az év játékosának. Esetében nehézséget okoz - ahogy az aktuális fenti képen is látható -, hogy a közelmúltban az egyik edzésen térdsérülést szenvedett. Előfordulhat, hogy a szezon első meccseit ki kell hagynia. A tavalyi nagy menetelés Delle Donne esetében sem múlt el értékes tapasztalat nélkül. Az edzője Mike Thibault szerint vezérként lépett előre sokat. "Szerintem a legnagyobb dolog, hogy megtanulta mikor kell felszólalnia, előlépnie a csapatnál." - fogalmazott a szakember.

 

Delle Donne mellett - a posztoktól függetlenül kiírt előzetes szavazáson - az év ötösébe bekerült Liz Cambage és A'ja Wilson, tehát a Las Vegas Aces új centerduója. Úgy néz ki, hogy a tengerentúli szakírók többsége szerint jól fognak majd működni a pályán. Itt azért érdemes óvatosan fogalmazni és megvárni az első meccseket. A top5-be került a voksoláson Tiffany Hayes, az Atlanta Dream sztárja. Tőle valóban további fejlődés várható és kulcsa lehet annak, hogy a Dream-nek legyen esélye megismételni a tavalyi menetelését. Brittney Griner pedig tovább fejlődött. Itt Európában is csodálhattuk, hogy milyen magasságokba emelkedett. Az Euroliga és az Orosz Bajnokság MVP-jeként tért haza.

 

Az év újonca szavazáson hármas holtverseny alakult ki a New York Liberty által Draftolt Asia Durr, a Las Vegas Aces alakulatához került Jackie Young és a Minnesota Lynx által megszerzett Napheesa Collier között. Mindannyian rendkívül sikeres egyetemi évek után vannak és ahogy a tengerentúlon szokás fogalmazni, adottak a képességeik, hogy rögtön az első profi szezonjukban érdemi hatással legyenek új csapatukra.

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: