U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Székely Norbert rövid helyzetértékelése az MKOSZ honlapján

2019.05.22. 09:21 | Magyar válogatott

Egy hete kezdte meg a felkészülést felnőtt válogatottunk a 2019-es női kosárlabda Európa-bajnokságra. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) hivatalos honlapján Székely Norbert, szövetségi kapitány adott rövid helyzetértékelést.

 


Forrás: Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ)

 

 

Mozgalmas másfél hét áll a magyar női kosárlabda válogatott mögött. A június végén kezdődő szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő csapat most néhány napos pihenőjét tölti.

 

- Az Európa-bajnokságig hátralévő időben a keret játékosainak fizikai állapotát nagyjából egy szintre kell hoznunk, így az első edzéseken az erőfejlesztő eszközökkel igen sokat találkoztak a lányok - mondta a Hunbasketnek Székely Norbert szövetségi kapitány. - Persze a labda is előkerült az edzéseken, ekkor elsősorban a védekezés szerepelt napirenden.

 

Székely Norbert és stábja igyekszik ötvözni a pihenést és a munkát.

 

- Egy Európa-bajnokságon rendkívül nagy szerepe van egy csapat mentális állapotának, márpedig nekünk rögtön a szlovénok elleni első mérkőzésen maximálisan oda kell tennünk magunkat, hiszen a továbbjutás szempontjából ez egy nagyon fontos összecsapás lehet. Így pihenési időszakot is beiktattunk a felkészülésbe, hogy a monotonabb fizikális munka után ne legyen senki fásult, töltődjenek föl a játékosok az otthoni környezetben, s mindenki a lehető legnagyobb bedobással tudjon dolgozni.

 

 

A női válogatott június első napjaiban játssza le első felkészülési mérkőzéseit, Raksányi Krisztáék Spanyolországban szerepelnek egy tornán.

 

- Elsőnek mindjárt Eb-csoportbéli ellenfelünkkel, Törökországgal találkozunk, majd az eredménytől függően vagy Lettország, vagy a házigazda Spanyolország vár ránk a második napon - mondta Székely Norbert.

A magyar lányok egy cseh tornán Csehország, Bosznia és Litvánia csapatával találkoznak, majd két hazai mérkőzés jön Fehéroroszország ellen a fehérvári MKOSZ-csarnokban, közvetlenül az Európa-bajnokság előtt.


A magyar válogatott felkészülési mérkőzései:

 

Június 1. (Burgos, Spanyolország)
Magyarország - Törökország

 

Június 2. (Burgos, Spanyolország)
Magyarország - Spanyolország v. Lettország

 

Június 13-15. (Prága, Csehország)
Ellenfelek: Csehország, Bosznia-Hercegovina, Litvánia

 

Június 21. péntek, 18 óra (Székesfehérvár, MKOSZ-csarnok)
Magyarország - Fehéroroszország

 

Június 22. szombat, 16 óra (Székesfehérvár, MKOSZ-csarnok)
Fehéroroszország - Magyarország


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: