U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Történelmi triplázás után a TFSE

2019.05.22. 16:55 | Hepp Kupa, Egyetemi kosárlabda | Írta: Nagy Norbert

A hétvégén rendezték a 2019-es Hepp Kupa négyes döntőjét. A trófeát a TFSE hódította el, mely ezzel történelmi triplázást mutatott be idén tavasszal. Az Amatőr Bajnokság Piros Csoportjában, az Egyetemi Bajnokságban és a Hepp Kupában is aranyérmet szerzett. Magyar Bianka vezetőedzőt kértük a vasárnapi siker után, hogy tekintsen vissza a négyes döntőre.


Fotó: TFSE

Fotó: TFSE


A Hepp Kupa Final Four elődöntőjében a TFSE 86-66-ra győzte le a Tatabányát. Az elmúlt hetek nagy terhelése mellett bő rotációt alkalmazott a TF, így minden bevethető játékos pályára lépett és mindenki betalált. „Ahogy említetted, az elődöntőt a Tatabánya csapatával játszottuk. Úgy gondolom, hogy a győzelem nem forgott veszélyben. Nagyon örülök neki, hogy mindenki tudott játszani és pontot dobni. Magabiztos 20 pontos különbséggel győztünk és így vasárnap döntőt játszhattunk az Ajka csapatával.”- tekintett vissza beszélgetésünk elején az elődöntőre Magyar Bianka.


A finálét a Hepp Kupában az élvonalbeli rutinnal rendelkező játékosokkal felálló Ajkával vívta a TFSE. A két legerősebb mérte össze az erejét a döntőben, mely a TF számára nyolc nap alatt az ötödik tétmeccs volt. Szoros, kifejezetten élvezetes csata kerekedett. Végül az egyetemi csapat hat triplát szerezve, a duplákat 60%-al értékesítve, 22 gólpasszal zárva aratott 77-72-es sikert.


„Végletekig kiélezett meccset vívtunk. A második félidőben és annak is a második felében tudtunk picit elhúzni. Az egész szezon során igazi csapatként működtünk, ezt az is mutatja, hogy a mi adtuk az egyik legtöbb gólpasszt a bajnokságban. Erre külön büszke vagyok. A feldobás előtt volt bennem egy kis félsz, hogy a lányoknak lesz-e energiája ezt az utolsó meccset sikeresen megvívni és a kupát elhódítani. Óriási szívvel és hatalmas küzdeni akarással sikerült megnyerni a Hepp Kupát.” – mondta Magyar Bianka.

 


Sűrű nyár vár a TF játékosaira. Július végén rendezik az egyetemi Európa-bajnokságot Poznanban, ahol intézményi csapatok vetélkednek. Azt megelőzően pedig Nápolyban Universiadét rendeznek. Magyar Biankát így a további programról is kérdeztük:


„Július 20-án kezdődik az egyetemi Európa-bajnokság a lengyelországi Poznanban. Nagyon örülök, hogy lehetőséget kaptam az Universiade válogatottban másodedzőként és három játékosunk is tagja a bő keretnek. Ők Varga Barbara, Kováts Gabriella és Vörösházi Jázmin. Most itt készülünk Székesfehérváron egy hétig, utána pedig Sopronban folytatódik a közvetlen válogatott felkészülés a nápolyi Universiade előtt.” – válaszolta a TFSE vezetőedzője, aki nagyon bízik egy sikeres Universiade szereplésben is.

 


„A lányok két hét pihenőt kapnak a szezon után. Július elején kezdjük a felkészülést az Universiade után. Addig a játékosaink egyéni programot teljesítenek és egyéni képzéseken vesznek részt. Nagyon készülünk a tornára, mert szeretnénk bejutni a legjobb nyolc európai egyetemi csapat közé. Hamarosan el fog dőlni, hogy tudunk-e indulni az A-csoportban vagy a B-csoportban folytatjuk. Az további fejlődési lehetőség lenne, ha a TFSE jövőre a legmagasabban osztályban indulhatna.”


A hazai egyetemi versenyrendszert tekintve lesznek változások a keretben a következő évadra. „Vannak, akik kiöregednek. Jövőre nem lesz a MEFOB csapatban Karlócai Julianna és Miháczi Diána, illetve Varga Barbara fél évre Erasmus programra megy Spanyolországba. Ebben a sorozatban így nélkülük fogunk szerepelni. Csatlakoznak viszont hozzánk fiatal, tehetséges elsőéves hallgatók.” – fogalmazott Magyar Bianka.


Azzal vezettük fel a visszatekintő összeállítást, hogy történelmet írt a TFSE. Amióta a jelenleg ismert versenyrendszer működik itthon, még soha nem volt példa arra, hogy az élvonal mögötti küzdelmek során egy klub három trófeát szerezzen a felnőttek között. „Végtelenül büszke vagyok! Nem gondoltam volna a szezon előtt, hogy a Hepp Kupát, az NB1/B-t és a MEFOB-ot is megnyerjük. Ráadásul amióta a Hepp Kupa létezik, először tudta a TFSE megnyerni.” – összegzett Magyar Bianka vezetőedző.
 

Fotó: TFSE

Fotó: TFSE


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: