Európa-bajnokság 2019

Edzőtáborozott az ausztrál U19-es válogatott

2019.06.03. 18:55 | Ausztrália

Miközben minap a magyar válogatott is megkezdte a felkészülést, érdemes egy kis kitekintést tenni az U19-es Világbajnokságon csoportellenfelünk Ausztráliára. Az Egyesült Államok mellett ugyanis az ő felkészülésükről is érkeztek hírek, illetve bővített névsor.

 

Fotó: Basketball Australia

Fotó: Basketball Australia

 

Az ausztrálok a hétvégén, május 30. és június 2. között edzőtáboroztak a helyi szövetség edzőközpontjában. A fenti kép is ekkor készült. Erre az összetartásra 17 fős keretet hívott a szakmai stábjuk. Ezen generációjukat jól ismerhetjük, hiszen tavaly nyáron Minszkben az U17-es Világbajnokságon Völgyi Péter együttese Ausztráliával vívott bronzmeccset. Az akkor 57-51-es győzelmet arató gárdában szereplő 12 játékosból heten kaptak behívót erre az összetartásra. Ők Shyla Heal, Isabel Palmer, Lily Scanlon, Agnes Emma-Nnopu, Gemma Potter, Ashlee Hannan, Alexandra Fowler és Isobel Anstey.

 

 

Ahogy nálunk, Ausztráliában is ezt generációt rendkívül nagyra tartják és sokat várnak tőlük a jövőben a szakemberek. Szintén párhuzam a két válogatott között, hogy 2018-ban az U17-es Világbajnokság után az ausztrál válogatott ezen generációja részt vett egy kontinenstornán, az U18-as Ázsia-bajnokságon és ott bronzérmet szerzett. A korábbi junior, immár U19-es Világbajnokság az ausztrál szakmai program legerősebb FIBA tornája. Egy aranyérem (1993), egy ezüstérem (1997) és három bronzérem (1989, 2013, 2015) az örökmérlegük. Rendszeresen versenyképes gárdát neveznek.

 

Az U19-es Világbajnokságon Thaiföldön Ausztráliával július 21-én mérkőzünk.

 

Az U19-es ausztrál válogatott bő kerete:

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: