U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Munkába állt az U18/U19-es válogatott

2019.06.03. 20:28 | Utánpótlás hírek

Hétfőn Székesfehérváron az MKOSZ Edzőközpontjában 18 játékossal megkezdte a felkészülést a nyári feladatokra az U18/U19-es válogatott.

 

Fotó: Tankó István

Fotó: Tankó István

 

Múlt héten lapunknak adott nyilatkozatában Völgyi Péter, szövetségi kapitány már vázolta a csapat keretével kapcsolatos aktualitásokat, illetve terveket. A magyar lányok július 6. és 14. között Bosznia-Hercegovina fővárosában Szarajevóban szerepelnek korosztályos A-divíziós Európa-bajnokságon. Ezt követően pedig Thaiföldre utaznak, ahol július 20. és 28. között Bangkokban rendezik az U19-es Világbajnokságot.

 

A székesfehérvári összetartásról Tankó István technikai vezető elmondta, hogy a 19 fős bő keretből 18 játékos már az első napon ott volt a csapattal. Az U18-as 3x3-as Világbajnokságon szereplő Varga Eszter hiányzott. Ő azon torna után csatlakozik a társaihoz. Jó hangulatban telt az első nap, kiváló csapategység jellemzi ezt a generációt. Hazatért külföldről Madár Eszter és itt tudott lenni együttessel Angyal Barbara is, akik a tavaszi alkalommal nem voltak. Már célegyenesbe fordult a klubszezon után sérüléssel bajlódó Kiss Angelika rehabilitációja.

 

 

Az első nap délutánján került sor a játékosok Polar órás általános állapotfelmérésére. Az esti foglalkozáson pedig bevezetésül pár ügyességi feladat és védekezés variációk gyakorlása szerepelt a programban. A válogatottunk június 8-ig, szombatig tartózkodik Székesfehérváron. Ezt követően hétfőn folytatódik ugyanitt a munka. Az első felkészülési meccseit a csapat Csehország ellen vívja jövő héten pénteken és szombaton az MKOSZ Edzőközpontjában.

 

A magyar válogatott kerete

1. Angyal Barbara
2. Boros Júlia
3. Boros Berta
4. Budácsik Dorottya
5. Dombai Réka
6. Echmann Dalma
7. Horváth Fruzsina
8. Keita Aya Júlia
9. Kiss Angelika
10. Madár Eszter
11. Mányoky Réka
12. Szirony Dorina
13. Varga Alíz
14. Vári Zita
15. Vég-Dudás Anna .
16. Vincze Nikolett
17. Wentzel Nóra
18. Juhász Angéla
19. Varga Eszter

 

A felkészülési program

2019. június 3-8. Edzőtábor - Székesfehérvár
2019. június 10-15. Edzőtábor - Székesfehérvár
2019. június 14. 16:30 Magyarország - Csehország felkészülési mérkőzés - Székesfehérvár
2019. június 15. 10:30 Magyarország - Csehország felkészülési mérkőzés - Székesfehérvár
2019. június 17-19. Edzőtábor - Székesfehérvár
2019. június 20-24. Nemzetközi torna - Olaszország
2019, június 25-29. Edzőtábor - Székesfehérvár
2019. június 28. 15:00 Magyarország - Horvátország felkészülési mérkőzés - Székesfehérvár
2019. június 29. 10:30 Magyarország - Horvátország felkészülési mérkőzés - Székesfehérvár
2019. július 2-4. Edzőtábor - Székesfehérvár
2019. július 6-14. Európa-bajnokság - Szarajevó (Bosznia-Hercegovina)
2019. július 20-28. Világbajnokság - Bangkok (Thaiföld)


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: