U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Elődöntős Voironban a 3x3-as válogatott

2019.06.14. 17:08 | Magyarország

Bejutott az elődöntőbe a Voironban zajló 3x3-as nemzetközi tornán a magyar válogatott. Remek játékkal a magyar csapat 17-16-ra legyőzte kínai riválisát. A szombati elődöntőben Románia lesz az ellenfél.

 

 

Nem mindennapi mérkőzést követhettünk, ahol három perc alatt Kína "B" válogatottja 4-1-es előnyt épített fel. Nem kiemelkedő képességű, de kifejezetten kellemetlen stílusú riválist ismerhettünk meg, akik igen keményen játszottak. Nehéz volt felvenni ellenük a ritmust, de amikor sikerült, onnantól a mieink fölénye rajzolódott ki. Egészen pontosan 5 perc 16 másodperc volt vissza a találkozóból, amikor 5-5-nél utolértük ellenfelünket.

 

 

Goree középtávolijával nem sokat váratott magára a vezetésünk. A következő másfél percben 6-5-ről nem tudtak elmozdulni a csapatok. Ekkor már egyértelmű volt, hogy aki innen fölénybe kerül, az győztesen hagyhatja el a pályát. Három és fél perccel a vége előtt Goree duplájával a mieink növelték a differenciát. Kifejezetten jó sorozatot kapott el válogatottunk, mely 1 perc 50 másodperccel a vége előtt már 12-5-re vezetett.

 

 

A kínaiak azonban nem engedték el a meccset és az utolsó percben látótávolságba értek. A hajrában pedig vitatható játékvezetői ítéletekkel és büntetőkkel egészen 17-16-ra felzárkóztak. Fordítani azonban nem tudtak. Válogatottunk pontos támadójátékot mutatva értékes győzelmet aratott és szombaton a döntőbe kerülésért mérkőzhet. Az elődöntőben Románia lesz az ellenfél, a találkozót tervek szerint 15 órától rendezik.

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: