Európa-bajnokság 2019

Károlyi Andrea értékelése a 3x3-as Világbajnokság után

2019.06.24. 21:26 | Magyarország

A magyar válogatott gyönyörűen csillogó ezüstérmet szerzett a 3x3-as Világbajnokságon. Az Amszterdami seregszemle után Károlyi Andrea szövetségi kapitányt kértük arra, hogy értékelje lapunknak a döntőt és vázolja a következő időszak programját.

 


A magyar csapat a fináléban 19-13-as vereséget szenvedett Kínától a világbajnoki döntőben. A mérkőzés elején Kína gyorsan nagy előnyre tett szert és erre építve magabiztos sikert aratott.


„Így utólag azt mondom, Kína ahogy ezen a tornán játszott, reális eredmény született. Verhető csapat, de most senki nem tudta őket legyőzni.” – kezdte értékelését Károlyi Andrea, majd így idézte fel a finálét:


„Az első három percben nem voltunk elég koncentráltak, gyorsan 7-0 lett. Egy ilyen sebességű játéknál az nagy különbség, bár kapaszkodtak a lányok és az utolsó pillanatig nem adták fel. Ezt a hátrányt már nem lehetett ledolgozni. Ezüstérmesek lettünk, de nem vagyunk csalódottak. Ha valaki azt mondja az elején, hogy világbajnoki ezüstérmesek leszünk, akkor azt előre aláírjuk.” – összegzett a szövetségi kapitány.

 


Azzal a felvetésünkkel, hogy a nemzetközi erőviszonyok alakulását tekintve nem feltétlenül volt benne a levegőben egy akkora siker, a szövetségi kapitány is egyetértett.

 

„A tavalyi után valóban nem volt várható idén. Bíztam abban, hogy jól fogunk szerepelni. Én láttam a lányokat öt héten keresztül edzeni, játszani. Éreztem azt a kémiát, ami köztük van. Persze azt én sem gondoltam, hogy világbajnoki döntőt fogunk játszani, de titkon a négy közé jutást reméltem.” – mondta Károlyi Andrea.


A magyar válogatott a második helyével már most biztosította az olimpiai selejtezőn való szereplés jogát. Károlyi Andrea beszélgetésünk során elárulta, hogy ez változást nem hoz a csapat életében és az előzetesen tervezett programban.


„Nem hoz változást, ugyanúgy dolgozunk tovább, ugyanúgy megyünk még idén nyáron WorldTour állomásokra. Nyár végén ott van a debreceni Európa-bajnokság, ami nagyon fontos állomás. Várjuk a november elsejei döntést, hogy ki az, aki már kint van az olimpián. Kik azok, akik a selejtezőre mehetnek és utána azt, hogy pontosan mikor lesz a selejtező. Többféle verziót hallottunk, hogy nem májusban, hanem már márciusban megrendezik. Még ez is közbeszólhat.” – mondta a szövetségi kapitány.

 

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball


A selejtező időpontjával kapcsolatban elmondta Károlyi Andrea, hogy nem jelentene lépéshátrányt egy esetleges márciusi időpont sem. Sőt, bizonyos tekintetben még lehetőséget is adhatna.


„Nem lenne egyszerű, de nekünk azért lenne szerencsés talán, mert az összes játékos Magyarországon játszik Cyesha Goree Miskolcra igazolásával. Nálunk tehát mindenki itthon van és egy olimpiai selejtezőért akár a bajnokságot is lehetne szüneteltetni. Ha májusban van, akkor nyilván ezt nem kell megtenni. Talán ilyen szempontból nekünk kedvező lenne március, de engem meglepne, ha végül ezt az időpontot jelölnék ki. Főleg női vonalon, ahol tényleg csak 5-5 játékosok, sőt most már Euroligás, Európa Kupás játékosok szerepelnek.” – mondta a szövetségi kapitány.


Kapaszkodva Károlyi Andrea előző mondatába, röviden az erőviszonyokról is kérdeztük a szakvezetőt. „Bátran állíthatom, hogy minden idők legerősebb Világbajnoksága volt az idei. Ezért különösen szépen csillog az ezüstérem. Elképesztő munkát tesznek már bele a csapatok. Nem csak abba, hogy mennyit edzenek, hanem amilyen háttérmunkával, stábbal dolgoznak. Ha csak a kínaiakat mondom, szinte egy orvosi szobát állítottak fel a pálya mellett. A két meccs között magas szinten regenerálták a lányokat. Ez is nagyon fejlődik a sportágban.” - összegzett Károlyi Andrea.


A magyar válogatottnak legközelebb a FIBA új versenysorozatának, a FIBA 3x3 Women's Series jekatyerinburgi állomásán szurkolhatunk. Ide július 7-én kel útra a csapat. Ezt követően pedig Lignanóban lépnek pályára a lányok. A sorozatba hat játékost lehet nevezni. A magyar válogatottnál a Világbajnokságon látott négy fő, tehát Cyesha Goree, Medgyessy Dóra, Papp Klaudia, Theodoreán Alexandra mellett Böröndy Vivien és Szabó Petra szerepel a hatos keretben.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: