Európa-bajnokság 2019

Kihirdette az utazó keretet az Universiade válogatott szakmai stábja

2019.06.25. 21:31 | Egyetemi kosárlabda

Ahogy arról nagy terjedelemben beszámoltunk, a magyar Universiade válogatott hétfőn és kedden a romániai Targoviste városában vívott két felkészülési mérkőzést. A keddi találkozó után a szakmai stáb kihirdette a 12 fős utazó keretet.

 


A magyar küldöttség 12 játékossal kelt útra a romániai találkozókra. Az együttes mellettük Minszkből az Európa Játékok 3x3-as tornájáról Benke Sára érkezését várja még. Így 13 főből kellett megnevezni azt a csapatot, mely szombaton útra kel Nápolyba az Universiade helyszínére.


A szakmai stáb döntése értelmében az elmúlt két találkozón szerepelt keretből Varga Barbara eddigi munkáját köszönték meg. A csapat a Minszkből hazatérő Benke Sárával a fedélzeten szerepel az Universiadén.

 

 

Küldöttségünk szerda hajnalba utazik haza Romániából. A délutáni órákban kerül sor Budapesten a hivatalos sportolói eskütételre. A lányok csütörtökre szünnapot kaptak és a szombati elutazás előtt pénteken még két edzés szerepel a programban.


A magyar válogatott 12 fős kerete: Aho Nina, Szücs Réka, Bach Boglárka, Szücs Lilla, Doktor Anna, Török Ágnes, Kováts Gabriella, Kuttor Enikő, Kaposi Pálma, Benke Sára, Kovács Vanessza, Tóth Tímea.


A magyar válogatott az Universiadén július 3-án, szerdán mutatkozik be 13 órától Csehország ellen. Másnap 17 óra 30 perctől Japán lesz a rivális, majd a csoportkört július 5-én, pénteken 10 óra 30 perctől Ukrajna ellen zárjuk.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: