Európa-bajnokság 2019

Bemutatkozik az Európa-bajnokság D-csoportja

2019.06.26. 17:04 | Európa

Csütörtökön kezdetét veszi a szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokság. A 2019-es kontinenstornára való ráhangolódásként röviden, jegyzet formájában bemutatjuk a csoportokat. A negyedik részben a „D” jelű négyessel ismerkedhetünk meg, ahol a társ-házigazda Szerbia mellett Oroszország, Belgium és Fehéroroszország szerepel.

 

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball


„D”, mint „Death”, azaz a halálcsoport. A sorsolás óta eltelt félévben minden héten valamelyik angol nyelvű felület elsütötte ezt a szójátékot a csoport jellemzése kapcsán. Ezzel a kijelentéssel nem lehet vitatkozni, hiszen négy olyan gárdát sorsoltak egymás mellé, akik az elmúlt 12 évben nyertek érmet az Európa-bajnokságokon. Ez pedig szinte példátlan a sportág történetében.


Ha a 2018-as Világbajnokságot használjuk kiindulásnak, akkor Belgiumot kell a rövid bemutatónk élére tenni. A belgák két éve az Európa-bajnokságon harmadikak, tavaly a Világbajnokságon negyedikek voltak. A belgáknál idén is Emma Meesseman és Kim Mestdagh lehetnek a húzóemberek. Itt van a csapattal Ann Wauters, de ő elsősorban inkább már szellemi vezérként segítheti a társakat. Megpróbálkoztak egy honosítással, de Celeste Trahan-Davis esetében a papírmunkát nem tudták időben elvégezni. Rendelkezésre áll viszont a Lyon-nal francia bajnok Julie Allemand, őt a FIBA az egyik legígéretesebb újoncnak várja. A korábbi sikercsapataik minden fontos pillére aktív és jó formát mutat, ilyen Julie Vanloo és Marjorie Carpreaux egyes poszton, Antonia Delaere vagy éppen Kyara Linskens. Kiváló szerkezetű, ideális korban lévő csapat a belga, amely a nehéz sorsolása ellenére az egyik esélyes az éremszerzésre.

 


A társ-házigazda Szerbiát a jelentős magyar kötődés miatt mindig kiemelten követjük. Nincsenek könnyű helyzetben és maximálisan egyet lehet érteni Marina Maljkovic azon kijelentésével, hogy „ez már nem az a csapat, mint a 2015, 2016-os”, amely tegyük hozzá: Európa-bajnokságot és olimpiai bronzérmet nyert. Nem csak azért, mert eltelt időközben négy év, hanem azért, mert a mezőny is átalakult. Lényegesen több a kihívó. Óriási kérdés a szerbeknél, hogy a hazai pályát mennyire tudják maguk javára fordítani. Emellett sok múlik azon, hogy ténylegesen kik tudnak vezérré előlépni. A térdproblémákkal küzdő Sonja Petrovic, a szülés után visszatérő Jelena Milovanovic vagy éppen a hosszabb kihagyás után fél éve Franciaországban sikeresen visszatérő, de igen hullámzóan teljesítő Ana Dabovic is időzített bomba. Magyar szemmel viszont örömteli, hogy Aleksadra Crvendakic nagy tornája lehet ez, aki Sopronban Európa-klasszissá nőtte ki magát.


Oroszország jó ismerősünk, miután egy csoportban szerepeltünk velük a selejtezőben. Furcsa kettősség jellemzi Olaf Lange válogatottját, hiszen Maria Vadeeva miatt elkerülhetetlenül dominálják a címlapokat, miközben játékban a selejtezők során messze nem voltak meggyőzőek. Vadeeva hónapról hónapra fejlődik. Jekatyerinburgban is több lehetőséget kap és jól sikerült a májusi amerikai túrája is. A társak kapcsán azonban rengeteg a kérdés. Tartósan ugyanis senki nem tudott mellé fellépni vezérként. Musinával és alapjaiban egy magasabb szerkezettel uralják a győztes meccseiket, de Lange mindig azt szokta mondani, hogy meg kell tanulni eredményesnek lenni alacsonyabb futós gárdák ellen. Illetve nekik is tudniuk kell olyan szerkezetben játszani. A céljuk az olimpiai selejtező, ami természetesen ilyen klasszisokkal elérhető. Ne felejtsük el, hogy mindkét európai klubsorozatban orosz csapat a címvédő és az ott edződő játékosok a legmagasabb szinten dolgoznak egész évben.


Fehéroroszországot a hétvégén vendégül láttuk. Székesfehérváron már Yelena Leuchanka nélkül léptek pályára. Megpróbáltak szerepeltetni májusban a veterán világklasszis centert, de nem bírta a lába. Természetesen így is ütőképes gárda, különösen, hogy két hete csatlakozott a társaihoz a Fener-sztárja Anastasiya Verameyenka. Sérült volt, de a mieink ellen már egész jól mozgott. A második meccsre fáradt el. Mellette ott van Tatsiana Likhtarovich, Katsiaryna Snytsina vagy éppen Viktoriya Hasper és Maria Popova. A honosítottjuk pedig a WNBA-ből Alex Bentley. Bárkit elkaphatnak ebből a csoportból.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.


Partnereink: