Európa-bajnokság 2019

Fontos üzenet a FIBA új kampányában

2019.07.17. 16:10

Immár a hajrájába érkeznek az Euroliga 2019/2020-as kiírásának előkészületei. Pénteken megismerhettük a csapatlistát és egy átfogó szerkesztői jegyzetünkben is igyekeztünk rávilágítani, hogy milyen trendeket rajzol ki a mezőny összetétele. Most ismerkedjünk meg egy új kampánnyal.

 

 

 

Az új évad során a FIBA egyik kampánya, mely a női sportolók bátorítását hivatott segíteni, a #HerWorldHerRules lesz. Ebben arra az üzenetre helyezik a hangsúlyt, bár sokan meg akarják mondani nekünk életünk során, hogy miként cselekedjünk, törekednünk kell arra, hogy megtaláljuk önmagunkat és megvalósítsuk álmainkat.

 

A kampányhoz a kisfilmet a soproni Final4 alkalmával forgatták és többek között Aleksandra Crvendakić, illetve Candice Dupree is szerepel benne.

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.


Partnereink: