Európa-bajnokság 2019

Olaszországot követően Hollandia ellen folytatja az Eb-re készülő U20-as válogatott

2019.07.18. 22:43 | Utánpótlás hírek

Az elmúlt hétvégén Olaszországban, Bormióban szerepelt az U20-as válogatott. A csehországi Európa-bajnokságra készülő együttes Hollandia ellen folytatja felkészülési meccsei sorát. Gáspár Dávid vezetőedzőt kérdeztük az eddigi tapasztalatokról.

 

 

Olaszországban két szoros és hasznos meccset vívott a magyar csapat. „Először is köszönjük a meghívást. Nagyon jó környezetben voltunk, nagyon jó körülmények között. Két kiváló mérkőzést játszottunk a tavalyi negyedik helyezett olasz válogatott ellen. Jó szerkezetű csapatról van szó, agresszív védekezéssel szembesültünk. Ahogy számítottunk rá, végig csak emberfogás ellen játszhattunk.” – kezdte visszatekintését Gáspár Dávid.

 

Először a szombati találkozóról kérdeztük a szakvezetőt, amikor 69-55-re maradt alul a magyar csapat. „Az első mérkőzésre az első negyed rányomta a bélyegét, amikor 10 pont feletti hátrányt szedtünk össze. A harmadik negyed végére sikerült leolvasztani. A negyedik negyedre viszont elfogyott a koncentráció. Tipikus utazás utáni első meccs volt, ahol a koncentrációval és a támadások kivitelezésével is problémák akadtak.” – összegzett Gáspár Dávid, mielőtt rátért volna a vasárnapi folytatásra:

 

„A támadások kivitelezésével kapcsolatos probléma a második mérkőzésre is igaz volt. Sokkal lényegesebb, hogy feljavult a védőmunkánk. Két védekezés orientált csapat találkozott a második meccsen: 45-42 lett a végeredmény. Nagyon hajtottak a lányok, mindkét csapat nagyot küzdött. Az üres dobások nem mentek be. Kétpontos előnnyel fordultunk az utolsó percre, három támadásunk volt és nem sikerült pontot szerezni. Kézen keresztüli hármassal kaptunk ki.”

 

 

A mérkőzések tapasztalatait röviden így foglalta össze lapunknak a válogatottunk szakvezetője. „Alapvetően bizakodásra ad okot, hogy egy jó csapat ellen – ha nem is megy a támadójáték – a védekezésre támaszkodva tudunk jó eredményt elérni. Köszönnek vissza az eddig elvégzett elemek, de még sokat kell nyüstölni a csapatot, hogy a játékokat elsajátítsák. Erre építve pedig a játékosokban rejlő opciókat elsősorban támadásokban kihasználjuk. A védekezésről azt gondolom, hogy jó úton halad.”

 

Gáspár Dávidnak felvetettük, hogy Olaszország vélhetően idén is meghatározó lesz az Európa-bajnokságon, míg most a kisebb célokért küzdő Hollandia ellen várhatóan más erények domborodhatnak ki. „Talán jó is az, hogy más-más stílusú, típusú csapatokkal találkozunk. Bízom benne, hogy hétről hétre minden téren tudunk előre lépni. Meglátjuk, hogy valójában milyen játékerőt képvisel a holland csapat. Egyelőre ezzel kapcsolatban többet nem tudok mondani, még egyértelműen a saját játékunkra koncentrálunk.”

 

Zárásul természetesen nem maradhatott el a keret összetételére vonatkozó kérdés sem. „Kiegészültünk Pusztai Petrával, 13 fős a keretünk. Így dolgozunk tovább, tehát az eddigiekhez csatlakozott Petra. Az utazó keretet nézve egy valaki fog majd kimaradni. Sérülés nincsen, kisebb-nagyobb problémák természetesen vannak, de olyan, hogy valaki ne tudjon edzeni, olyan nincs.” – mondta Gáspár Dávid.
 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.


Partnereink: