Európa-bajnokság 2019

Az első kalapban a magyar válogatott a 2021-es Eb-selejtező sorsolása előtt

2019.07.19. 14:21 | Magyar válogatott

Július 22-én rendezik Münchenben a 2021-es női kosárlabda Európa-bajnokság selejtezőjének sorsolását. A magyar válogatott az első kalapban kapott helyet.

 

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

 

Arról már korábban hírt adtunk, hogy a 2021-es Európa-bajnokságot Franciaország és Spanyolország közösen rendezi. A negyeddöntők végéig Valencia és Lyon lesznek a házigazdák, majd a torna végjátékát Párizsban bonyolítják le. A két rendező alanyi jogon résztvevő. Tehát nekik nem kell selejtezniük. A további 14 helyért 33 válogatott verseng a selejtezők során. A hétfői sorsolás alkalmával összesen kilenc csoportot alakítanak ki. Hat darab négyes és három darab hármas csoportban küzdenek a résztvevők. A kilenc első helyezett és az öt legjobb második vehet részt a két év múlva rendezendő kontinenstornán. A négyes csoportokban a negyedikek ellen elért eredményeket nem veszik figyelembe.

 

 

A sorsolási kalapok kialakításakor a FIBA munkatársai a korábbi években megszokott rendet követték. A 2019-es Eb első két helyezettje lesz a két házigazda, őket így ki kellett emelni. Utánuk a közelmúltban véget ért torna végeredménye alapján töltötték fel a kalapokat. Ennek megfelelően az első kalap 5. helyére kerültünk. A 2019-es Eb mezőnyéből a csoportkör után búcsúzó négy gárda, tehát Törökország, Csehország, Ukrajna és Fehéroroszország, illetve Montenegró maradt ki az első kalapból. A női szakág tradicionális nemzetei közül pedig a Litvánok kerültek a legnehezebb helyzetbe, hiszen mindössze a harmadik kalapból várják a sorsolást.

 

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: