Európa-bajnokság 2019

Az Egyetemi Európa-bajnokság előtt – interjú Magyar Biankával

2019.07.20. 22:18 | Egyetemi kosárlabda

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, vasárnap kezdetét veszi Poznanban a 2019-es Egyetemi Európa-bajnokság. A TF együttese hétfőn mutatkozik be. A sorsolás után Magyar Bianka vezetőedzővel beszélgettünk az esélyekről.

 

 

A szombati sorsoláson a TF gárdája az „A” jelű trióba került a házigazda Adam Mickiewicz Egyetem és a Göttingeni Egyetem gárdája mellé.

 

„Négy hármas csoportot állítottak össze. Mi a B-csoportot szerettük volna elkerülni. Azt kiemelkedőnek gondoljuk.” – kezdte esélylatolgatását Magyar Bianka. „Ott két olyan együttes szerepel, amely korábban döntőt játszott. Az egyik ezek közül az osztrák, akik tavaly Coimbrában csoportellenfeleink voltak. Ők idén is erős csapattal érkeztek, jó, hogy elkerültük őket. Előzetesen még a románok tűnnek kiemelkedőnek, ők hasonlóan erős kerettel jöttek.” – mondta a TF vezetőedzője, akit kérdeztünk a mieink riválisairól is.

 

„A mi ellenfeleinkről nem tudunk semmit. Szerepelt egy német csapat Coimbrában, viszont az egy másik egyetem képviselője volt. Se a hazaiakról, se róluk nincsen információink. Annak nagyon örülünk, hogy holnap meg tudjuk őket nézni egymás ellen. Vasárnap reggel edzünk egyet és utána megtekintjük a meccsüket. Plusz egy napunk van készülni, ami nekünk nagyon fontos. Mi hétfőn 13 órakor mutatkozunk be a helyiek ellen.”

 

 

Ahogy Magyar Bianka is említette, vasárnap a lengyel és a német együttes méri össze az erejét. Ekkor a TF lesz a szünnapos. Hétfőn 13 órától a mieink a házigazda lengyelek ellen debütálnak. A csoportkör zárásaként pedig kedden szintén 13 órától a német együttes lesz a rivális. Megosztja a szakembereket minden nagy torna előtt, hogy jó-e rögtön szünnaposként kezdeni. A TF vezetőedzője szerint ebből a magyar lányok profitálhatnak.

 

„Mi ennek kifejezetten örülünk. Nekünk lesz plusz egy napunk edzeni és az is jó, hogy látjuk a csoportellenfeleinket. Jó dolog, hogy előzetesen felmérhetjük őket. A vasárnap tehát még a felkészülésről szól és utána szeretnénk hétfőn győztes meccsel bemutatkozni. Biztos nem lesz egyszerű dolgunk, mert a hazai csapatról van szó. Sok szurkolóra számítunk, de ez minket inkább feldob.” – összegzett a TF szakvezetője, akit a szervezésről is kérdeztünk:

 

„Eddig jó benyomásaink vannak. Nekünk volt már egy edzésünk, ami rendesen lezajlott. A szállás is rendben van, a csarnokok sincsenek messze. A legtávolabbi is mindössze 2 km-re van a szállásunktól. Az étkezés is rendben van. Most lett vége a technikai értekezletnek, ami szintén profin lezajlott. Eddig mindennel meg vagyunk elégedve.”

 

A TF 11 fős kerettel szerepel a tornán. Shirian Fatime érkezett a szabályok engedte vendég-játékosként „Sikerült beilleszteni a rendszerbe, ami a mai edzésen is megmutatkozott. Teljesen készen állunk a hétfői meccsre. Visszatérve korábbi kérdésedre, nekünk ez a vasárnap plusz egy lehetőség az edzésre. Ezzel még jobban fel tudunk készülni a hétfői bemutatkozásra.” – összegzett Magyar Bianka.

 

A lebonyolítást tekintve a csoportokból az első két helyezett jut a negyeddöntőbe. A harmadikak pedig a 9-12. helyért játszanak a folytatásban.
 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: