wbasket.hu női kosárlabda magazin rss
Magyarország

Visszajátszás: UNIQA-Euroleasing Sopron–ZTE NKK 84–69

2012.03.16. 19:03

Statisztika

 

ZTE

 

Sopron

4. negyed

 

Az utolsó percben Szabó szerzett egy triplát. 84-69-re nyert a Sopron és ezzel készülhet a Győr elleni döntőre.

 

A most pályára kerül Vágvölgyi válaszol 81-67. Ezt követően Zsovár is betalál. 81-69.

 

A Sopron elszámolta magát a védekezésben, Szélesy talál be. 79-67.

 

Bukovszki szabálytalansága után Fegyverneky értékesített két büntetőt. Ebből csak az egyik volt sikeres. 79-65. 2 perc a találkozóból.

 

A ZTE nem tud újabb pontot szerzett, Czank és Szalay csatája után feldobás jött, ahol a Sopron volt a kedvezményezett.

 

Fűrész Dia triplájával a döntő kapujába ért a Sopron. 78-65. 2 és fél perc.

 

A ZTE támadásánál Varga betörés után adta el a labdát, de Fűrész Dia támadó hibát vét. Maradt a labda zalaiaknál. Varga javít, 75-65.

 

Krnjic két büntetője kimaradt. 4 perc a találkozóból.

 

Ismét pont nélkül halt el egy ZTE támadás, majd Kurasova duplából eredményes. 75-63. Fegyverneky egy nagy blokkot osztott ki. Ezt követően Krnjic kapta a palánk alatt a labdát. Szélesy szabálytalankodott. Gáll Tamás időkérés után két Krnjic büntető jön.

 

Vida újabb triplakísérlete rossz. A Sopron azonban nem tudja növelni előnyét, Horti kezéből veszik ki a labdát.

 

Vida kemény szabálytalansága után Kurasova dob két büntetőt. Az egyik jó, 73-63.

 

A ZTE triplákra állt rá, de Vida távoli dobása lejön. A lepattanóért folytatott harc után marad a labda a zalaiaknál. Varga dobása nem pontos. Marad a 72-63. 6 perc a mérkőzésből.

 

Kurasova triplával válaszol. 72-63. Ez volt Kurasova 26. pontja. A ZTE időt kért.

 

Ambrus triplából eredményes. 69-63.

 

Az időkérés után a Sopron támadásával folytatódott a mérkőzés. Ambrus szabálytalankodott Horti ellen. A két büntető helyére kerül, 69-60.

 

Zavecz kezéből kicsúszik a labda. A ZTE közelebb zárkózik, miután Ambrus triplából eredményes. 67-60. Székely Norbert időt kért.  

 

Kurasova eredményes, 67-54. Erre Zsovár azonnal válaszol egy triplából. 67-57.

 

A Sopron vezette a negyed első támadását. Zavecz dobása lejött. Szabó szedte le a lepattanót, de a labda kipattant. A zalaiak nem tudtak közelebb jönni. Vida a palánk alatt egyedül maradt, majd szabálytalankodott is.

 

3. negyed

 

A negyed utolsó másodpercben Bukovszki triplából eredményes. 30 perc játék után 65-54-re vezet a Sopron.

 

Zavecz kapkodta el a támadást, majd Zsovár két büntetőjével 63-51-re módosul az állás. A másik oldalon Kurasova válaszol. 61-55. 12 másodperc van vissza, Gáll Tamás időt kért.

 

48 másodperccel a negyed vége előtt Szalay dobhatott két büntetőt, de csak az egyik sikeres. 63-49.

 

Czank töri meg a kosárcsendet. 63-48.

 

Óriási rohanás a pályán, az elmúlt 1 játékpercben nem született pont. A rohanást Krnjic szabálytalansága állítja meg, de Szalay két büntetője kimaradt. Másfél perc.

 

Szalay rossz dobása után újra jön a Sopron, de Zavecz betörése után nem szerez pontot. A ZTE azonban nem tud közelebb jönni, Zsovár hibáz ziccert.

 

3 és fél perc a negyedből. A Sopron támadásánál Szalay majdnem labdát szerez, de végül fault lett belőle. Czank egy büntetőt értékesített. 61-48.

 

Németh támadó hibája után Szélesy talál be. 60-46. Ezt követően egy újabb zalai labdaszerzés. Zsovár eredményes, 60-48-nál Székely Norbert időt kért.

 

Németh ismét Hortit játszotta meg a palánk alatt. Pont nem születik belőle, de jöhet két büntető. Az egyik talál utat a gyűrűbe, 60-44. A második büntető után a lepattanóharcból a Sopron jön ki jobban, így marad a labda a címvédőnél.

 

Szalay két büntetőjével igyekszik a lépést tartani a ZTE, 59-44.

 

Varga szabálytalankodott Krnjic ellen. A Sopron centere mindkettőt értékesítette, 59-42.

 

Ambrus gólpassza után Varga eredményes, 57-42.

 

Zsovár 2+1-es megoldása után 55-40-re zárkózott fel a ZTE, de Horti megállítja a zalai törekvéseket. 57-40. 5 perc 40 van hátra a negyedből.

 

A Zalaegerszeg Zsovár pontjaival igyekszik zárkózni, 52-37. Ezt követően azonban Fűrész szerez triplát. 55-37.

 

Varga szépített, 50-35. Majd Kurasova válaszol. 52-35. 

 

A Sopron sorra szedi a támadó lepattanókat. Kurasovát szabálytalanul állítják meg a zalaiak. A két büntető jó, 50-33.

 

Egy újabb rossz dobás zalai oldalon. A soproni támadásnál Horti kapott Bukovszki szemébe, fél percet állt a játék.

 

A ZTE vezette az első támadást, de Szélesy dobása lejön. A soproni akciónál horti harcol ki egy faultot, majd Fűrész triplából eredményes. 48-33.

 

Statisztika

 

ZTE


Sopron

 

 

2. negyed

 

Az utolsó fél percben előbb támadhatott a Sopron. Időt kért Székely Norbert, mely után Horváth szabálytalankodott Hortival szemben. A második büntető pontos. 45-33. Horváth ekkor kipontozódott. A zalaiak utolsó támadásból nem született pont. A szünetben 45-33-ra vezet a Sopron.

 

Varga két büntetőjével jön közelebb a ZTE, 44-33. 30 másodperc.

 

A ZTE ismét eladja a labdát, Horváth szabálytalankodik Fegyvernekyvel szemben, aki mindkét büntetőt értékesítette. 44-31.

 

Zavecz labdát szerez, Kurasova dob két pontot. 42-31. Az utolsó percbe érkeztünk.

 

Újabb ZTE támadás hal el pont nélkül. Fegyverneky harcolt ki egy faultot és az egyik büntetőt értékesítette. 40-31.

 

Tovább növeli előnyét a Sopron, miután Vargának volt rossz kísérlete a zalaiaknál. Horti eredményes a palánk alól. 39-31.

 

Megállt a ZTE rohanása, Kurasova harcolt ki egy faultot és értékesített két büntetőt. 37-31.

 

Zsovár hozza közelebb a társait, 35-29. A Sopron eladja a labdát. Jött a ZTE és Szélesy egy bravúros duplát szerez. 35-31.

 

Szabó szabálytalankodott Zsovár ellen, de Szélesy eladja a labdát. Indulhatott a Sopron, Kurasova ziccert értékesít. 35-27.

 

5 perc a szünetig. Az időkérés után Czukor próbálkozott triplából, de lejött a dobása a gyűrűről. Ezt követően Kurasova talál be. 33-27.

 

A Zalaegerszegnél Varga eredményes (29-27), majd Németh adja el a labdát. A ZTE nem tud egyenlíteni. Krnjic ismét betalált a Sopronnál, 11. pontját szerezte. 31-27. Időt kért a ZTE.

 

Bukovszki hozza a közelebb a zalaiakat. 26-25. Ezt követően mindkét csapat eladta a labdát. Majd a soproni támadásnál Krnjic egy 2+1-es helyzetet alakít ki. 29-25.

 

Krnjic talál be, 24-23. A ZTE támadásánál Szélesy adta el a labdát. Bukovszki szabálytalankodott, Zavecz a megítélt két büntetőt értékesítette. 26-23.

 

Kurasova adja el a labdát, majd a másik oldalon Czukor harcol ki egy személyi hibát. Két büntetőjéből az egyik jó, 23-22.

 

Krnjic harcol ki egy újabb faultot. Két büntetője jó, 22-20-nál újra vezetett a Sopron. Horváth válaszol, 22-22.

 

A ZTE tanácstalan volt támadásban, az másodpercben Vida vállalt triplát. Dobása azonban nem ért célt.

 

A második negyed első támadását a Sopron vezette. Két faultot harcolt ki a címvédő, majd Fegyverneky egyenlít. 20-20.

 

1. negyed

 

A negyed utolsó 40 másodperce nem hozott újabb találatot. Az utolsó támadást a Sopron vezethette, de a dudaszó előtt nem ért körbe a labda. Az első negyed végén meglepetésre 20-18-ra vezet a ZTE.

 

Varga eredményes a ZTE csapatából. 20-15. Erre Fegyverneky egy triplával válaszol. 20-18.

 

Fegyverneky egyik büntetője pontos. 18-15-ra zárkózik a Sopron. Másfél perc a negyedből.

 

A ZTE támadása során Zsovár adja el labdát, majd Fegyvernekyt állítja meg szabálytalanul. Időt kért a ZTE.

 

Zsovár triplájával 18-14-re növelte előnyét a ZTE. A másik oldalon Horti támadó hibát vét.

 

Horti percei ezek. A Sopron centere jól védekezett, majd egy személyi bigát harcolt ki. A büntetők pontosak, 15-14.

 

Krnjic Vida faultjával együtt bedobta a labdát. A ráadás büntető nem pontos. 15-12-re vezet a ZTE. A negyed utolsó 3 perce következik.

 

Szabó triplakísérlete pontatlan. Czukoré a lepattanó, növelhette volna előnyét a ZTE, de Horti mellett a palánk alatt nem tudtak érvényesülni.

 

A büntető lejön. Marad a 15-10.

 

Bukovszki faultottal együtt eredményes. 15-10. Székely Norbert időt kért, utána még egy büntetővel jön a ZTE.

 

4 perc az első negyedből, Szélesy is betalál. 13-10. Ezt követően Fegyverneky vét támadó hibát, ismét jön a ZTE.

 

Kurasova hozza közelebb a Sopront, 11-10.

 

Vida egy leindítás után 2+1-es helyzetet értékesít. 11-8.

 

Horti egy büntetője után 8-6. Erre Bukovszki azonnal válaszol. 8-8.

 

Kurasova triplából eredményes 7-6-ra fordít a Sopron. A következő támadásnál lejárt a ZTE támadó ideje.

 

Egy támadáson belül három személyi hibát vét a Sopron. Zsovár két faultot harcol ki egymás után, majd egy palánk alatti szituációban Kurasova ütött oda. Ezt Vida talált be. 6-4.

 

Kurasova triplával próbálkozik, de lejön. Utána Fűrész Dia is egy triplát vállalt, de az sem pontos.

 

A Sopron kétszer adja el a labdát. A második után egy zalaegerszegi indítás, Zsovár eredményes 4-4.

 

Vida adja el, Kurasova szerez egy duplát. 4-0. Szélesy szerzi a ZTE első pontját. 4-2.

 

Az első támadás a Soproné, Fegyverneky eredményes. 2-0.

 

Ellenfélre vár a Győr! Az első elődöntőben a hazaiak 75-57-re legyőzték a pécsieket.



Bookmark and Share    

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezo, de az oldalon nem jelenik meg.
Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:






































Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Facebook
Eseménynaptár
Partnerek
  • MTI
  • Hírkert
  • RSS24.hu
  • Hírvadász
Utolsó kommentek
Kiesett a címvédő orosz válogatott, Sándor Nándor: -bocs Francia-Horvátra gondoltam és a Szerb...

Kiesett a címvédő orosz válogatott, Sándor Nándor: -Pl:-Akkor a Francia-Szerb mérkőzésnek már...

Épül a jövő csapata Győrben, admin: Jogos. Szó szerint átvettük az MTI hírt....

Épül a jövő csapata Győrben, Bécsi: Mackay nem a Seattle-ben, hanem az egyetemi...

Június 2-án kezdik a felkészülést az ausztrálok a kínai túrára, admin: Köszi a jelzést! Pontatlanul ment ki a cikk.