wbasket.hu női kosárlabda magazin rss
Törökország

A Fenerbahce nyerte a török alapszakaszt

2012.03.19. 01:39

Vasárnap az utolsó fordulójához érkezett a Török bajnokság alapszakasza. A játéknapon mindkét élcsapat hozta a kötelező győzelmeket, ami azt jelenti, hogy a Fenerbahce nyerte az alapszakaszt.


A Fenerbahce úgy fogadta a Tarsust, hogy egy győzelemmel a Galatasaray mérkőzésétől függetlenül alapszakasz-győztesnek mondhatták magukat. A találkozót a Fener meccsekhez képest jóval kevesebb néző tekintette meg a helyszínen. A török szövetség ugyanis nézőtéri rendbontások miatt két „zárt kapus” meccsre büntette a klubot. Azért van idézőjelben a zárt kapu, mert a nők és a gyerekek a büntetés ellenére megtekinthették a találkozót.


A Fenerbahce egy lassú kezdés után az első negyed végére 24-17-es előnyre tett szert, majd a második szakaszban 10 pont környékén állandósult a differencia. Ezt a hazaiak sokáig őrizték is. A negyedik etapban volt egy fellángolása a vendégeknek, amikor 3 perccel a lefújás előtt 80-76-ra jöttek fel. Ezt követően azonban a 26 pontos Penny Taylor és a 15 pontos Nevriye Yılmaz is megvillant és a Fenerbahce 86-78-as győzelmével megnyerte az alapszakaszt. A Tarsusnak különösen fájó lehet a vereség, mert az eredmények kedvezőtlen alakulása miatt a kiesés elkerüléséért kénytelenek játszani.


A mérkőzéseket egy időben rendezték, így a Galatasaray nem tudhatta, hogy nem lesz tétje a Botaş otthonában vívott találkozójuknak. Felemás összecsapás volt. A hazaiak jó dobóformát mutatva meglepték a Galatasarayt és szinte az egész első félidőben vezettek. Taurasiék csak a szünet előtti percekben érték utol riválisukat és 20 perc után végül 48-48 állt az eredményjelzőn. A harmadik negyed elején a 17-17 pontos Fowles és Taurasi vezérletével egy 8-0-s futást csinált a Galata és ezzel magához ragadta a kezdeményezést. A folytatásban a Botaş már csak futott az eredmény után, de fordítani nem tudtak. A Galatasaray végül 79-70-es győzelmet aratott.


Kialakultak a rájátszás első körének párosításai

Fenerbahce – Homend Antakya
Galatasaray MP – Ceyhan Belediye
Kayseri KASKI – Samsun Basketbol
Mersin BSB – Botas


A párharcok az egyik fél második győzelméig tartanak. A rájátszás március 21-én kezdődik.

 

Az utolsó forduló eredményei

Fenerbahce – Tarsus Bld. 86-78
Mersin Bsb. – Ceyhan Bld. 74-56
Optimum TED Ankara Kolejliler – Samsun Basketbol 94-81
Botas – Galatasaray Medical Park 70-79
Istanbul Univ. – Besiktas 59-74
Homend Antakya Bld. – Kayseri KASKI 85-67

Az alapszakasz végeredménye

1. Fenerbahçe 	        22  19/3  1909-1616  41 pont
2. Galatasaray  	22  19/3  1789-1495  41
3. Kayseri KASKİ 	22  14/8  1665-1622  36
4. Mersin Bşb. 	        22  12/10 1550-1577  34
5. Botaş 	        22  10/12 1710-1732  32
6. Samsun Basketbol 	22  10/12 1665-1742  32
7. Ceyhan Bld. 	        22  9/13  1722-1779  31
8. Homend Antakya Bld. 	22  9/13  1572-1630  31
9. Beşiktaş 	        22  9/13  1536-1585  31
10. Optimum TED Ankara  22  8/14  1587-1687  30
11. Tarsus Bld. 	22  8/14  1595-1678  30
12. İstanbul Üniv. 	22  5/17  1552-1709  27

A Tarsus és az Istanbul Universitesi játszik osztályozót. Mivel jövőre 14 csapatosra bővül a mezőny, a második vonal első két alakulata alanyi jogon feljutó és a 3.-4. helyezettek játszanak az élvonal utolsó két tagjával osztályozót.



Bookmark and Share    

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezo, de az oldalon nem jelenik meg.
Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:






































Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Facebook
Eseménynaptár
Partnerek
  • MTI
  • Hírkert
  • RSS24.hu
  • Hírvadász
Utolsó kommentek
Hétfő óta Sopronban készül az U20-as válogatott, Kyle: És kik alkotják a válogatottat?

Megvan a női válogatott kerete, csa: Sajna nem lett tökéletes, mert nehéz ilyenkor...

Megvan a női válogatott kerete, admin: Sziasztok! Valóban pontatlan volt a lista...

Megvan a női válogatott kerete, zsuzsa: Simon Zsófi a 2012/2013-as szezonban nem...

Megvan a női válogatott kerete, bika bika Norbika: A te kedvedért: (A játékosok neve mellett...