wbasket.hu női kosárlabda magazin rss
Oroszország

Új személet Jekatyerinburgban

2012.05.20. 01:52

A héten nagy változások voltak Jekatyerinburgban. Hivatalosan is bejelentették Diana Taurasi leigazolását, miközben a szakmai munka Olaf Lange és a felesége Sandy Brondello kezébe került.


Az elmúlt öt évben az Euroligában öt harmadik helyet szerző uráli gárdánál az új szakvezetés az eddigiektől teljesen eltérő szemléletet képvisel. A szakmai munkában sokkal inkább a tengerentúli mentalitás fog érvényesülni, melyre Maxim Ryabkov, a Jekatyerinburg klubmenedzsere szerint nagy szükség van. Európában ugyanis a Jekatyerinburg alkalmazza a legnagyobb WNBA kontingenst.


„A jövő évi keretünkben nagyon sok olyan játékos szerepel, akik komoly WNBA rutinnal rendelkeznek. Klubunk történetében most lesz a legnagyobb ez a szám. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy olyan szakvezetőt keresünk, aki hasonló szakmai háttérrel rendelkezik, mint a legtöbb légiósunk. Így esett a választás Olaf Langéra, akit a felesége Sandy Brondello fog segíteni. A San Antonio Silver Stars-nál nagy rutint szereztek és olyan neves edzőkkel dolgozhattak, mint Brian Agler és Dan Hughes. Olaf Langét és Sandy Brondellót elfogadják a játékosaink, ugyanazt a kosárlabda nyelvet beszélik. Lange kezdi majd a felkészülést szeptember elején és Sandy Brondello a WNBA kötelezettségei után csatlakozik.” – mondta Ryabkov a FIBA Europe portáljának.


Nagy váltás ez a Jekatyerinburg életében, miután az elmúlt 5 évben Laurent Buffard, Gundars Vetra és Algirdas Paulauskas vezette a csapatot és mindhárom szakvezetőtől más-más szempontból ugyan, de messze áll a "WNBA-stílus". Persze az nagy kérdés, hogy az elmúlt évek kvázi „sikertelenségében” - a 2007/2008-as szezon óta négy orosz bajnoki címet és kupagyőzelmet, öt Euroliga harmadik helyet jegyez a klub - mekkora részük volt a szakvezetőknek.


A jövő évi sikerekért azonban nemcsak az új edzők, hanem a frissen igazolt Diana Taurasi is sokat tehet. „Gyorsan és zökkenőmentesen zajlottak a tárgyalások. Nyugodtan mondhatom, hogy mindkét fél nyitott volt a közös munkára. Teljesen természetes, hogy egy élklub a világ meghatározó játékosainak szerződtetésében érdekelt. Remélem, hogy a közönségünk és Diana is hamar egymásra talál majd. Diana szeretne ismét trófeákat nyerni, két éve távozott Oroszországból és azóta sehol nem tudott diadalmaskodni. Nagy csemege lehet majd az is, hogy Diana és Sue Bird ismét egy csapatban játszanak.” – mondta Ryabkov.


A Jekatyerinburgnál Taurasi érkezése mellett a meghatározó emberek Sue Bird, Anete Jēkabsone-®ogota, Sandrine Gruda, Candace Parker és az orosz papírokkal rendelkező Deanna Nolan is meghosszabbította szerződését.



Bookmark and Share    

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezo, de az oldalon nem jelenik meg.
Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:






































Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Facebook
Eseménynaptár
Partnerek
  • MTI
  • Hírkert
  • RSS24.hu
  • Hírvadász
Utolsó kommentek
Kiesett a címvédő orosz válogatott, Sándor Nándor: -bocs Francia-Horvátra gondoltam és a Szerb...

Kiesett a címvédő orosz válogatott, Sándor Nándor: -Pl:-Akkor a Francia-Szerb mérkőzésnek már...

Épül a jövő csapata Győrben, admin: Jogos. Szó szerint átvettük az MTI hírt....

Épül a jövő csapata Győrben, Bécsi: Mackay nem a Seattle-ben, hanem az egyetemi...

Június 2-án kezdik a felkészülést az ausztrálok a kínai túrára, admin: Köszi a jelzést! Pontatlanul ment ki a cikk.