U18-as Európa-bajnokság 2017, Sopron

Európa Kupa

« 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 ... utolsó »
Idén is megrendezésre kerül a FIBA női kosárlabda Európai Szuperkupája. Kurszk lesz a házigazda.
Megtartották Münchenben a női kosárlabda Európa Kupa sorsolását. A bronzérmes VBW CEKK Cegléd két spanyol és egy francia riválissal mérkőzik, az Aluinvent DVTK és a PEAC-Pécs egy csoportba került, míg az UNI Győr francia és belga ellenfelekkel találkozik.
Kedden Münchenben rendezik a női kosárlabda Európa Kupa sorsolását. A FIBA bemutatta a sorsolási kalapokat.
Az Euroliga mellett az Európa Kupa csapatlistáját is bemutatta a FIBA. A második számú európai sorozatban 40 csapatos főtáblával számolnak, melyen a magyar együttesek helye selejtező nélkül automatikusan biztosított. Fontos változás, hogy hazánk visszakerült a Nyugati Konferenciába.
Bemutatkozik a magyar válogatott is a 3x3-as Világbajnokságon Nantes-ban. A játéknap mérkőzései 14 órától élőképes közvetítésben követhetőek.
Csütörtökön az MKOSZ Elnökségi ülésén megtárgyalták a nemzetközi kupaindulással kapcsolatban szándéknyilatkozatot leadó csapatok helyzetét és jóváhagyták a nevezésre kerülő együttesek listáját.
A Yakin Dogu Universitesi 63-58-ra legyőzte a Bellona AGÜ gárdáját az Európa Kupa döntőjének második mérkőzésén és ezzel megnyerte a sorozatot.
Magyar idő szerint szerdán 18 óra 30 perctől rendezik a női kosárlabda Európa Kupa döntőjének második mérkőzését. Az első találkozón a YDÜ 4 pontos előnyt szerzett az AGÜ otthonában. Az alábbiakban az élőképes közvetítés látható.
Szerdán 18 óra 30 perctől rendezik Isztambulban a női kosárlabda Európa Kupa döntőjének visszavágóját. Az első mérkőzésen a YDÜ 73-69-es győzelmet aratott az AGÜ felett
Hatalmas csatában a Yakin Dogu Üniversitesi 73-69-es győzelmet aratott az Európa Kupa döntőjének első mérkőzésén a Bellona AGÜ otthonában. A mérkőzésről a FIBA elkészítette a mozgóképes összefoglalót, mely az alábbiakban látható.
A Yakin Dogu Üniversitesi 73-69-es győzelmet aratott az Európa Kupa döntőjének első mérkőzésén a Bellona AGÜ otthonában.
Szerdán magyar idő szerint 18 órakor dobják fel a labdát az Európa Kupa döntőjének első mérkőzésén. A Bellona AGÜ látja vendégül a Yakin Dogu Üniversitesi gárdáját. 
Szerdán 18 órától rendezik a női kosárlabda Európa Kupa döntőjének első mérkőzését. A kuparendszerű párharc nyitómeccsére Kayseri városában kerül sor. Az alábbiakban az élőképes közvetítés látható.
A FIBA és a résztvevő csapatok megállapodtak a jekatyerinburgi Euroliga Final Four, illetve Európa Kupa döntők pontos mérkőzésidőpontjairól.
A YDÜ kettős győzelemmel, 168-149-es összesítéssel lépett tovább az Európa Kupa elődöntőjében a Galatasaray ellen.
Az AGÜ másodszor is 6 ponttal verte a Hatay gárdáját és ezzel kettős győzelemmel, 135-123-as összesítéssel jutott be a fináléba.
Jönnek az elődöntők visszavágói az Európa Kupában. Az alábbiakban az élőképes közvetítések láthatóak.
Pénteken 17 órától rendezik a női kosárlabda Európa Kupa elődöntőinek a visszavágóit. A YDÜ és az AGÜ van előnyben, de mindkét pályán születhet meglepetés.
Egy pontgazdag, látványos mérkőzésen a Yakin Dogu Universitesi 87-81-es győzelmet aratott a Galatasaray otthonában. A YDÜ előnye a 21 pontot is elérte.
« 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 ... utolsó »


Partnereink: